RMDSZ: foglalkozzon a kisebbségvédelemmel is a román uniós elnökség

Románia 2019 első felében esedékes uniós elnöksége csak akkor lehet teljes, ha érdemben foglalkozik a kisebbségi ügyekkel is - mutatott rá Korodi Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakcióvezetője, miután egy parlamenti küldöttség tagjaként a kormány képviselőivel együtt részt vett az EU-s elnökséget előkészítő egyeztetésen.A román uniós elnökséghez fűzött RMDSZ-es javaslatok előterjesztéséről pénteki hírlevelében számolt be a szövetség. A kormány részéről az EU-s ügyekért felelős miniszter mellett jelen voltak a szaktárcák EU-s elnökség előkészítéséért felelős államtitkárok, valamint a parlament részéről a speciális- és a külügyi bizottságok tagjai vettek részt a tárgyaláson.

    
Az RMDSZ azt javasolja, hogy az alapvető emberi jogok betartása mellet Románia emelje az uniós elnöksége prioritásai közé az őshonos és nemzeti kisebbségek jogainak bővítését és védelmét, a meglévő törvények betartásának számonkérését, és a jogkörök szélesítését - mutatott rá a frakcióvezető. Az RMDSZ - a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésre alapozva - tovább akarja mélyíteni az európai párbeszédet a témában és egy olyan társadalmi közeg megteremtését szorgalmazza, amelyben minden kisebbség jól érzi magát - közölte Korodi Attila. Az oktatás és nevelés terén, az anyanyelven történő oktatás és az interetnikus kapcsolatok erősítése, valamint egymás kultúrájának megismerése a cél.
    

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője úgy értékelte: Romániában még hatalmas a lemaradás az európai irányelvek és politikák alkalmazása terén, ezért ebben a felkészülési időszakban Románia részéről legalább olyan mértékű, az európai felzárkózást célzó erőfeszítésekre van szükség, mint a csatlakozást megelőző időszakban, és ehhez az RMDSZ is minden eszközével hozzá kíván járulni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

http://ujhazak.com