Robbanóanyag birtoklásáért letartóztattak Lódzban egy iraki állampolgárt (2. rész)

Robbanóanyag birtoklása miatt letartóztattak egy iraki állampolgárt a közép-lengyelországi Lódzban, egy nappal a krakkói katolikus Ifjúsági Világtalálkozó hivatalos megnyitása előtt - jelentette hétfőn a Polsat News lengyel hírtelevízió, az ügyészség későbbi közlése szerint a férfinál a robbanóanyagnak csak nyomait azonosították.

A Polsat News szerint a néhány napja Lengyelországba érkezett 48 éves férfit vasárnap vették őrizetbe egy lódzi hostelben. A tévé értesülései szerint korábban Svájcban, majd Svédországban tartózkodott, ahonnan kiutasították.

OP_POLSAT_NEWS_12SEK1

Az újságíróknak délután Beata Marczak, a szervezett bűnözést vizsgáló lódzi ügyészségi osztály főnöke nyilatkozott, és azt mondta, hogy az iraki férfit "nyomszerű mennyiségű" robbanóanyag-birtoklás miatt gyanúsították meg.

A pontosítást kérő újságíróknak Marczak azt mondta: nem állapították meg olyan mennyiségű robbanóanyag jelenlétét, amely robbanást okozhatna, és az ügyészség arról sem tud, hogy a nyomszerű jelenlétet bombakészítéssel lehetne kapcsolatba hozni.

Marczak még azzal egészítette ki a korábban közölt sajtóértesüléseket, hogy a gyanúsítottat múlt csütörtökön vették őrizetbe, vasárnap pedig a lódzi kerületi bíróság kéthónapos letartóztatásba helyezte őt, mivel nincs állandó lakhelye. Nyolc évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik - tette hozzá.
A lengyel hatóságok jelenleg azt vizsgálják, hogy vannak-e tettestársai.

A Dziennik Zachodni lengyel regionális napilap szerint a férfi nyomára a krakkói rendőrség bukkant rá. Krakkóban kedden kezdődik a Ferenc pápa lengyelországi zarándoklatával összekötött, több száz ezer fiatal részvételével megtartandó katolikus Ifjúsági Világtalálkozó (IVT).

Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter hétfői sajtóértekezletén megerősítette vasárnapi álláspontját, miszerint az IVT, valamint az utóbbi napokban történt németországi támadások vonatkozásában sem kapott titkosszolgálati értesüléseket arról, hogy Lengyelországban terrortámadásra kellene számítani.

Rámutatott: az IVT, valamint a július eleji varsói NATO-csúcstalálkozó alkalmából július 4-én Lengyelországban ideiglenesen visszaállították a határellenőrzést, ennek során eddig több mint 300 ezer szúrópróbaszerű ellenőrzést végeztek, és az ország határán 200 embert tartóztattak fel.

A 38 ezer rendőr, határőr és tűzoltó által biztosított IVT-t megelőzően, Beata Szydlo lengyel kormányfő múlt szerdán első fokú terrorkészültségi szintet hirdetett ki a nemrégen hatályba lépett lengyel terrorellenes törvény által előírt eljárás keretében, a kiberveszélyekre vonatkozóan pedig másodfokú készültség van érvényben.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com