Robert Fico: elfogadhatatlanok az orosz nukleáris energiahordozókat célzó szankciók

Elfogadhatatlanok az orosz nukleáris energiahordozókat célzó és a szlovákiai villanyáram előállítást veszélyeztető szankciók - szögezte le Robert Fico szlovák miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnöknél Moszkvában vasárnap tett látogatását követően.Erről a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség számolt be Robert Ficónak a közösségi médiában tett bejegyzésére hivatkozva. A hírügynökség jelentésében Robert Fico szlovák miniszterelnök közlésére hivatkozva azt írta: a találkozón az ukrajnai helyzet békés rendezésének lehetőségeiről, energetikai kérdésekről, valamint a kétoldalú, szlovák-orosz kapcsolatokról esett szó.

Utóbbival kapcsolatban Robert Fico azt mondta: szabványossá (szlovák szóhasználat szerint: sztenderddé) akarja változtatni azokat, kormányfőként pedig "mind a négy égtáj irányába" szuverén külpolitikát fog folytatni. Megjegyezte: moszkvai útjáról már pénteken tájékoztatta az Európai Unió (EU) legfőbb vezetőit.

Robert Fico bejegyzésében az orosz elnökkel lezajlott találkozójáról azt mondta, az reakció volt arra, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellene van a Szlovákiába Ukrajnán át érkező orosz gáz tranzitjának. Ezzel kapcsolatban Fico azt írta: Putyin biztosította arról, hogy Oroszország továbbra is kész a nyugatra és Szlovákiába irányuló gázszállítás folytatására, ám ez "tekintettel az ukrán elnök álláspontjára 2025 januárjától gyakorlatilag nem lehetséges."

Kijev már korábban bejelentette, hogy nem fogja meghosszabbítani az orosz gáz ukrajnai tranzitjára vonatkozó szerződést, amely a jövő év január elsején jár le. A szlovák miniszterelnök az Ukrajnán át érkező orosz gáz szállításának kérdése mellett említést tett az orosz atomenergetikai programról is, rámutatva: Volodimir Zelenszki, ukrán elnök a programra vonatkozó, vagyis az orosz nukleáris energiahordozókat célzó szankciók támogatója, ami Szlovákia számára elfogadhatatlan.

"Ezzel az állásponttal (Zelenszkij) anyagilag megkárosítja Szlovákiát és veszélybe sodorja a Szlovákiában lévő atomerőművekben zajló villanyáram előállítást, ami elfogadhatatlan" - szögezte le Robert Fico.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint Fico munkalátogatáson tartózkodott Moszkvában, Vlagyimir Putyinnal négyszemközti megbeszélést folytattak. Peszkov szerint a tárgyalások középpontjában a "nemzetközi helyzet" és az orosz földgázszállítások kérdése állt. A találkozóról nem adtak ki közös nyilatkozatot.

Szlovákia novemberben egy rövidtávú azeri gázimport-megállapodást kötött, felkészülve arra az esetre, ha januártól nem érkezik orosz földgáz Ukrajnán át. Szlovákia az év elején szerződést írt alá az Egyesült Államokból származó cseppfolyósított földgáz (LNG) importjáról is, amely Lengyelország felől érkezik csővezetéken.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com