Rohamos növekedés előtt a viselhető számítástechnikai eszközök piaca

Az első negyedévben is megőrizte bővülő lendületét és újabb piaci szereplők közelgő belépésével további növekedés elé néz a viselhető számítástechnikai eszközök ("wearables") világpiaci forgalma - jelezte csütörtökön publikált elemzésében az amerikai International Data Corporation (IDC) számítástechnikai és informatikai piackutató vállalat.

Az IDC prognózisa szerint az idén 72,1 millió különféle viselhető számítástechnikai eszközt értékesítenek a világpiacon, 173,3 százalékkal többet a 2014-es 26,4 milliónál. A növekedés pedig öt év alatt évi átlagban 42,6 százalékos lesz, így 2019-re eléri a 155,7 milliót.

jj

A kifejezetten meghatározott feladatokra gyártott, azaz harmadik fél által készített alkalmazások futtatására nem alkalmas viselhető eszközök forgalma lendületes növekedést mutat - mutatott rá Jitesh Urbani, az IDC elemzője. A Fitbit, a Xiaomi és hasonló gyártók hatalmas lökést adtak a 100 dollár alatti árkategóriájú készülékeknek és ez a lendületes növekedés az idén is folytatódik - tette hozzá.

Az ilyen készülékekből 2014-ben 22,1 milliót értékesítettek, az idén pedig ennél várhatóan 76,0 százalékkal többet, 39,0 milliót. 2019-re a készülékek forgalma 66,3 millióra emelkedik.

Az "okos" viselhető készülékek, azaz mások által készített alkalmazások futtatására is alkalmas készülékek forgalma 2016-ban előzi majd meg az egyszerű készülékekét - mondta Jitesh Urbani.

Okos viselhető készülékekből 4,2 milliót értékesítettek 2014-ben, az idén pedig várhatóan 33,1 milliót, 683,0 százalékkal többet. A forgalom 2019-re 89,4 millió lesz.

Az olyan készülékek, mint az Apple Watch vagy a Microsoft Hololens a számítástechnikai egy teljesen új fejezetét nyitják meg, a felhasználók egyszerű viselhető készülékekről az "okos" készülékekre való átállása pedig az alkalmazásfejlesztők és kiegészítők gyártói előtt nyit majd meg teljesen új piacokat - mondta.

Az okos viselhető készülékek terjedésével párhuzamosan pedig megindul a küzdelem a domináns szerepért az egyes szoftverplatformok között is - mutatott rá Ramon Llamas, az IDC kutatója. Az Android Wear, a Tizen és a WatchOS egyre jobb kezelőfelületet, felhasználói élményt és alkalmazásokat kínálnak. Mindez pedig folyamatosan emeli majd a felhasználói elvárásokat is azzal kapcsolatban, hogy a viselhető készülékeknek tulajdonképpen milyen feladatokat kell ellátniuk.

Még nem látjuk teljesen tisztán végül milyenek is lesznek ezek a viselhető készülékek, de az építőkockák, amiből összerakjuk őket, már megvannak - fejtette ki.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com