Rohamrendőrök ürítenek ki egy lebontásra ítélt falut Németországban

Csaknem ezer rohamrendőr bevetésével kezdtek meg szerda reggel Németországban kiüríteni egy bánya bővítése miatt lebontásra váró települést, amelyet klímaaktivisták szálltak meg.Az Észak-Rajna-Vesztfália tartománybeli Lützerath utolsó bejelentett lakója már 2022 októberében elköltözött, miután megvásárolta ingatlanát a környékbeli lignitbánya bővítésére készülő RWE energetikai óriáscég, a község elhagyott épületeiben 2020 nyara óta táborozó klímavédelmi aktivisták viszont nem hajlandók önként távozni.
    

Az RWE közölte, hogy szerdán elkezdik a település lebontását. Első lépésként egy másfél kilométer hosszú építési kerítést állítanak fel a terület biztosítására. A "falufoglalókat" békés távozásra szólították fel. Mint írták, teljességgel elfogadhatatlan lenne, ha bárki is erőszakot alkalmazna a cég dolgozói vagy a munkálatokat biztosító rendőrök ellen.
   

Az energetikai cég eljárásának jogosságát több bírósági döntés is megerősíti, de a szénalapú energiatermelést elutasító aktivisták ragaszkodnak a bányabővítési tervek elvetéséhez. A több száz aktivista eltorlaszolta az utakat, és számos háromlábú állványt is felépítettek 4-5 méter hosszú gerendákból. Ezekre a szerkezetekre egy-egy aktivista rögzítette magát.
    

A kiürítést irányító aacheni rendőrkapitányság közölte, hogy a lezárt területet jogi következmények nélkül önként el lehet elhagyni, de mindenkit feljelentenek, akit kényszerintézkedéssel kell eltávolítani. Kiemelték, hogy "lassan, megfontoltan és professzionálisan" járnak el. A Westdeutscher Rundfunk (WDR) regionális közszolgálati médiatársaság helyszíni beszámolója szerint az aktivisták egy része nyugodtan, békésen távozott a területről rendőrök kíséretében, de a művelet nem erőszakmentes. Délelőttig számos esetben támadták meg a rendőröket kövekkel, tűzijátékokkal és Molotov-koktélokkal - jelentette a WDR.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com