Roma zavargásoktól tartanak

Közép-és Kelet-Európa romáinak kedvelt kivándorlási célpontjai a nyugat-európai nagyvárosok. Nagy-Britanniában egy közelmúltban végzett felmérés szerint sokkal több roma migráns él, mint korábban feltételezték. Számukat most csak becsülni lehet, különösen Románia és Bulgária EU-s csatlakozása óta. 2009-ben a statisztikák szerint számuk nem érte el az 50.000-t, de a legutóbbi felmérések szerint számuk 200.000-re nőtt.

Ez utóbbi meglepetésként érte a politikusokat, akik fejüket kissé a homokba dugva nem voltak eddig hajlandók igazán komolyan venni a roma problémát országukban.


Roma-in-France_2730984bA brit városok - nemcsak London - attól tartanak a más nyugat-európai, (német, svéd, francia) tapasztalatok alapján, hogy a romák és a helyiek közötti ellentétek kiéleződnek és zavargásokhoz vezetnek.

A kivándorolt romák antiszociális, de mindenképp a helyiek életmódjától eltérő életvitele feszültség forrása a helyi közösségek és a bevándorló közösségek között.

Például a Szlovákiából az angliai Sheffieldbe települt romáktól a helyiek azt várják, hogy "megváltoztassák kultúrájukat": gyerekeiket járassák iskolába, hagyjanak fel a mértéktelen szemeteléssel és az utcákon történő fosztogatással, azaz ők is tegyenek meg mindent a feszültségek csökkentéséért. A helyiek utcai őrséget szerveztek, hogy a fosztogatást megakadályozzák.

Amennyiben ez nem történik meg, a közösség fog lépni, akár olyan mértékű elégedetlenség fog fellépni, mint tizenkét évvel ezelőtt északon az ázsiai bevándorlók és a helyi lakosok között történt.roma2

Nagy-Britannia a 200 ezres roma népességével egyike a legnagyobb roma migráns közösségnek helyet adó nyugati országnak. A romák legtöbbje 2004 után érkezett Kelet-Európából, számuk pedig nagy mértékben nő. (2004-ben tíz ország csatlakozott az Európai unióhoz, köztük Magyarország.)

Ha elszabadulnak az indulatok. ahogy néhány évvel ezelőtt történt, a közösségek pusztulásához vezet. 2001-ben az ázsiai bevándorló közösségek és a brit szélsőjobboldali csoportok, mint például a Nemzeti Front tagjai és követői között súlyos összecsapások voltak. Üzleteket gyújtottak fel, rendőröket sebesítettek meg, végül kétszáz ember került börtönbe.

A kulturális eltérések a romák és a bennszülöttek között mintegy 50 százalékkal nagyobbak, mint a britek és a pakisztániak között, akik már egy generációval korábban érkeztek a szigetországba. A roma fiatalok még eltérőbb környezetbe nőttek fel, sokan erdő szélén laknak vagy laktak, nem tanulták meg az együttélés szabályait.
[ads1]
A helyi rendőrök igyekeznek rávenni a romákat, hogy ne töltsék minden idejüket az utcán, hogy ne szemeteljenek és éljenek szeméten és/vagy túlzsúfolt házakban. A helyi embereknek joguk van nemtetszésüket kifejezésre juttatni, de nincs joguk gyűlöletet szítani. Az elmúlt évek véres összecsapásai megmutatták, hogy a fizikai erőszakból senki nem profitált. Odáig nem szabad eljutni.

Kiemelendő a helyi jótékonysági szervezetek munkája, amellyel megpróbálnak a bevándorlóknak segítséget nyújtani.

www.telegraph.co.uk

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com