Rómában megugrott a lopások, rablások száma a jubileumi szentév első hónapjában

Többszörösére emelkedett a turisták kárára elkövetett lopások, rablások és más bűncselekmények száma a december végén kezdődött jubileumi szentév első egy hónapja alatt, és a helyzet tovább rosszabbodhat a látogatók tömeges érkezésével - nyilatkozta Stefano Pesci olasz államügyész kedden.Mindennapossá vált a zsebtolvajlás, lopás, rablás az olasz főváros leglátogatottabb idegenforgalmi körzeteiben, de nem biztonságosabb a helyzet Róma más kerületeiben sem.

"A számok azt mutatják, hogy a közbiztonság összeomlása szélén állunk, és a jubileumi szentév előrehaladtával rosszabbodni fog a helyzet. A turisták kiszemelt áldozatok" - hangoztatta Stefano Pesci.

Hozzátette, hogy a zarándokoktól és más látogatóktól tömött városban a szervezett tolvajbandák dolgoznak. A bűncselekmények elsősorban az éttermekkel és szórakozóhelyekkel teli Trastevere, Testaccio és Pigneto körzetét, valamint a Termini-pályaudvar térségét érintik. Az autóbuszokon, metrókon, a Szent Péter térnél és más római bazilikáknál, a Vatikáni Múzeumnál vagy a Colosseumnál sorban álló tömegben aktív zsebtolvajok mellett gyakorivá vált a pénzautomaták feltörése, a postahivatalok és bankok kirablása, az úgynevezett baby gangek, vagyis kis- és fiatalkorúakból álló bandák erőszakos cselekményei.

Az ügyészség adatai szerint Rómában 2024-ben 2500 rablást követtek el, nyolcvanhatezer volt az utcán elkövetett tolvajlások, lopások száma, beleértve a járműlopásokat is. Naponta több mint kétszáznegyven lopási és rablási feljelentés érkezik a hatóságokhoz kereskedők és turisták részéről.

Az Il Sole 24 Ore gazdasági napilap szerint 2023 és 2024 között tizenhét százalékkal emelkedett a lopások aránya, és nőtt a posták, bankok, gyógyszertárak elleni támadások száma is.

Stefano Pesci úgy vélte, minden előzetes biztonsági készültség ellenére a január máris "nehéz hónap volt", és a jéghegy csúcsát egy tizenöt éves olasz fiú elleni támadás jelenti, akit vasárnap éjszaka hasonló korú fiatalok provokáltak, körbevettek és megkéseltek. Január 23. óta ez volt a második, fiatalkorúval szembeni gyilkossági kísérlet ugyanabban a városnegyedben.

Szintén a hétvégén sikerült elfogni azt a sorozattolvajt, aki a metróállomások peronjain lekapta a kocsik ajtajaiban állók táskáját, mobiltelefonját, nyakláncát. Paprikasprével fújt az ellenállást tanúsítókra. Kiszemelt áldozatai fiatalok, idősek és turisták voltak.

Gyakorivá váltak az antiszemita agressziók: a via Nazionale központi vásárlóutca egyik presszóteraszán január 29-én egy egyiptomi hajléktalan menedékkérő rátámadt egy kipát viselő gyerekre, majd a zsidó kisfiú védelmére kelő bártulajdonost is bántalmazta. A férfit letartóztatták.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com