Rómában rendkívüli biztonsági zónákat vezettek be

Az olasz fővárosban működésbe lépett két, úgynevezett vörös zóna, az egyik a Termini központi pályaudvar kerületében, amelyben rendkívüli hatósági biztonsági intézkedések érvényesek egyelőre március végéig - derül ki a rendeletből, amelyet Lamberto Giannini prefektus írt alá szerda este.A rendelkezés Róma központi, első számú kerületére vonatkozik az Esquilino-dombon, ahol az ország legnagyobb pályaudvara, a Termini található. A másik biztonsági zónát a szomszédos kerületben, a Tuscolana vasútállomás övezetében jelölték ki.

A főváros olyan részeiről van szó, ahol eddig is kiemelt volt a vasúti és utasforgalom, az idei jubileumi szentévben pedig ez a két kerület lesz a főbb római belépőpontja a harmincmilliósra becsült zarándoktömeg és más látogatók többségének. A Termini és a Tuscolana állomás között sorakozik a Santa Maria Maggiore- és a lateráni Szent János-bazilika, melyek szent kapuin a hívők áthaladnak.

A rendkívüli biztonsági városnegyedeket olaszul "megerősített ellenőrzésű zónáknak" nevezték el, miután a főpolgármester, Roberto Gualtieri nem találta helyénvalónak a vörös zóna elnevezést. Gualtieri attól tartott, hogy a vörös zónák megijeszthetik a lakososokat és elriaszthatják a turistákat.

Valójában Rómában ugyanazok az intézkedések léptek életbe, amelyek számos más város vörös zónáiban. A főváros két kijelölt kerületébe nem léphetnek be és nem tartózkodhatnak ott személyek, akiket az utóbbi öt évben lopásért, rablásért, személy és vagyon elleni bűncselekményért ítélték el. Ha utcai ellenőrzés során a hatóságok ilyen személyeket azonosítanak, azonnal eltávolíthatják őket a zónából, valamint három hónapig terjedő börtönt és legalább kétszáz euró bírságot kockáztatnak.

A hatóságok azokat is eltávolíthatják, akik veszélyesnek tűnnek vagy annak bizonyulnak, agresszív magatartást tanúsítanak, másokat zaklatnak. Megerősítették a szállodák és más szálláshelyek vendégeinek ellenőrzését is.

Szigorított ellenőrzési rendszerről van szó, amelynek nem titkolt célja a közbiztonság erősítése, a pályaudvarok körüli mikro-bűnözés felszámolása, és az utcákon, aluljárókban élő migránsok, hajléktalanok eltávolítása.

A belügyminiszter, Matteo Piantedosi 2024 utolsó hónapjaiban szorgalmazta, hogy a városok prefektusai vörös zónákat jelöljenek ki, ahol a karácsonyi ünnepek alatt megerősítették a biztonságot. Az elsők között volt Firenze és Bologna, majd december 30-tól Milánó következett, ahol az intézkedések március végéig érvényesek, január 7-én Nápoly csatlakozott, és Bariban is bevezettek négy ilyen zónát. Több kisebb város is ugyanezt tette.

A belügyminiszter azt javasolta, hogy Rómában az egész jubileumi szent évben legyen érvényes a rendkívüli biztonsági rendszer, amit az idegenrendészetet vezető Roberto Masucci és a csendőrség helyi parancsnoka, Marco Pecci is támogatott. Egyedül a főváros első embere mondott nemet, így a zónákat egyelőre két hónapig tartják fent. Nem zárták ki, hogy Róma további részein is hasonló intézkedéseket vezethetnek be.

A főpolgármester, aki a baloldali Demokrata Párt (PD) politikusa úgy vélte, nincsen biztonsági probléma, és vörös zóna helyett Róma egészének "fehér városnak" kell lennie. A Hajrá Olaszország (FI) jobbközép kormánypárt fővárosi frakciója közleményben üdvözölte a szigorításokat hangoztatva, hogy miközben Roberto Gualtieri "minimalizálja" a helyzetet, a rómaiak örülnek a nagyobb biztonságnak. Emlékeztettek, hogy több baloldali városvezetés elutasította a vörös zónákat. A jobboldali Liga képviselője, Simonetta Matone közösségi oldalán azt írta: Gualtieri azt hiszi, Disneylandben él.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kémény legény

Kémény legény

A Massachusetts állam déli partján fekvő Fall River egyik társasházi lakásában rendőrségi felügyelettel kellett elbontani egy kéményt, ugyanis beleszorult egy drogdíler. Robert Laglias (34) azon keresztül szeretett volna elmenekülni.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

http://ujhazak.com