Román alkotmánybíróság: a parlament a rendkívüli ülésszakban is leválthatja a kormányt

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Nem idézett elő alkotmányos konfliktust a román parlament azzal, hogy a nyári rendkívüli ülésszakban tűzött napirendre egy bizalmatlansági indítványt - állapította meg kedden az alkotmánybíróság.Az óvást a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormánya terjesztette az alkotmánybíróság elé, miután a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) augusztusban, a parlament rendkívüli ülésszaka idején kezdeményezte a kormány leváltását. Ludovic Orban miniszterelnök arra hivatkozott: a kommunista diktatúra bukása óta eltelt három évtizedben nem volt még példa arra, hogy a parlamentet egy bizalmatlansági indítvány beterjesztése miatt hívják össze rendkívüli ülésszakra, és ezáltal szerinte a parlament alkotmányos konfliktusba került a végrehajtó hatalommal.

    
A bukaresti parlament hivatalosan egész nyáron rendkívüli ülésszakon volt a koronavírus-járvány miatt, de többnyire csak szakbizottsági üléseket tartott, plenáris üléseket augusztusban már csak elvétve hívtak össze. Az alkotmánybíróság elutasította az óvást, de a kormány sorsa szempontjából egy esetleges kedvező döntés is túl későn érkezett volna. A bizalmatlansági indítványt ugyanis még a rendkívüli ülésszak utolsó napján, augusztus 31-én napirendre tűzték, de a sok hiányzó miatt határozatképtelennek bizonyult a parlament, és így a kormánybuktató indítványról végül nem szavaztak a honatyák.
    

A román alkotmány pontosan szabályozza, meddig tart a parlament tavaszi, illetve őszi rendes ülésszaka, és milyen feltételek mellett lehet összehívni rendes ülésszakot. Az alaptörvény azt is leszögezi, hogy amennyiben a kormány túlél egy bizalmatlansági indítványt, akkor azok a törvényhozók, akik azt kezdeményezték, nem kezdeményezhetnek még egy bizalmatlansági indítványt ugyanabban az ülésszakban.
   

Ezt a rendelkezést értelmezte a kormány úgy, hogy az alkotmány korlátozni próbálja az öncélú kormánybuktatási kísérleteket, és ezek számát nem lehet "trükközéssel" szaporítani, az alkotmánybíróság azonban precedens értékű döntésével gyakorlatilag kimondta, hogy a törvényhozás bármikor megvonhatja a bizalmat a kormánytól és utat nyitott az előtt, hogy ezentúl a rendkívüli ülésszakokban is megpróbálkozhasson a nagy médiafigyelmet előidéző kormánybuktatással a mindenkori ellenzék.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com