Román csendőrség: jól szervezett csoportok provokáltak erőszakot a diaszpóra pénteki tüntetésén (2. rész)

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A román csendőrség szerint a békés tüntetők közé vegyült "jól szervezett" csoportok provokáltak összetűzést a rendfenntartó erőkkel a román diaszpóra pénteki kormányellenes bukaresti demonstrációján.A csendőrség szombati sajtóértekezletén elmondták: 33 rendbontót állítottak elő, közülük nyolc ellen indult bűnvádi eljárás. 23 esetben bírságot szabtak ki 17 ezer lej (1 millió 200 ezer forint) értékben. A Victoria-téri demonstráción 450 ember, köztük 35 csendőr szorult helyszíni orvosi ellátásra, 70 embert, köztük 11 csendőrt kellett kórházba szállítani.

    
Marius Miliataru csendőrségi szóvivő szerint azért nem lehetett kiemelni a tömegből a rendbontókat, mert azok kisebb csoportokban a tömegben mindenütt elvegyülve, a békés tüntetőket pajzsként használva, hátulról dobálták - többnyire vizes-palackokkal, később kövekkel és kerítésdarabokkal - a csendőröket.

A szóvivő szerint fennállt a veszélye annak, hogy a rendbontók kiemelése során védtelen emberek sérülnek meg, a tüntetők pedig egyébként is ellenségesen viszonyultak a karhatalom minden megmozdulásához, ezért a csendőrség csak "védekezésre" szorítkozott.
    

A szóvivő nem nevezte meg: kikből álltak, honnan jöttek azok a "szervezett csoportok", amelyek az erőszakot provokálták, még azt a korábbi, éppen a csendőrségtől származó információt sem akarta már megerősíteni, hogy "ismert futball-huligánokról" van szó. Az első erőszakos cselekmények már délután elkezdődtek, ezt követően a karhatalom folyamatos "ostrom" alatt állt, volt amire könnygázzal, vízágyúval, fizikai erő alkalmazásával válaszolt - magyarázta a szóvivő. A csendőrség működését szabályozó törvényre hivatkozva emlékeztetett: amikor támadás éri a rendfenntartó erőket, azoknak meg kell védeniük magukat és azokat az intézményeket, amelyek védelmére kirendelték őket.
   

Bukarest prefektusa (kormánybiztosa) 23 óra után néhány perccel adta ki a tömegoszlatási parancsot, azután, hogy egy - a garázdák által megtámadott gyorsétkezdéhez vezényelt, a tömegen áthatolni próbáló - csendőrkülönítmény két tagját körbevették és ütlegelni kezdték a huligánok. Egyikük, egy csendőrnő, súlyos fejsérüléssel és nyakgerinc-törés gyanújával került kórházba - a szóvivő szerint nem kizárt, hogy "egy életre megbénult". Amikor földre került, lőfegyverét is ellopták: az elkövetőt videó-felvételek segítségével próbálják azonosítani.
    

A csendőrség azt állítja, hogy - mivel a tüntetők között rengeteg nő és gyerek is volt - "fokozatosan, mérsékelten" alkalmazott erőt, időt hagyva minden "jóhiszemű" embernek, hogy elhagyja a teret. A csendőrök elutasították azokat az ellenzéki vádakat, amelyek szerint "aránytalan és brutális" fellépésük vezetett az erőszakhoz. Az erő alkalmazásának jogosságát a katonai ügyészség vizsgálja.
    

Pénteken a nyári szabadságuk idején külföldről hazatért vendégmunkások, a román diaszpóra tagjai szerveztek tüntetést korrupcióellenes jelszavakkal a román kormány épülete előtt, a Dancila-kormány leváltását követelve. A sok tízezer tüntető közé provokátorok vegyültek, a csendőrség pedig órákon keresztül könnygázzal és vízágyúval próbálta megfékezni a rendbontókat, éjszaka pedig erővel kiszorította a tüntetőket a térről.
   

Az erőszakot Klaus Iohannis államfő Facebook-bejegyzésben ítélte el, és a csendőrség "brutális, a Victoria-téren tüntetők többségének viselkedéséhez képest teljesen aránytalan közbelépését" is bírálta. Szombaton az államfő felkérte a legfőbb ügyészt, hogy indítson vizsgálatot a vétkesek felelősségre vonása érdekében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com