Román elnök: szigorúan meg kell büntetni a kisebbségek megbélyegzését, diszkriminálását

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: A kisebbségek hátrányos megkülönböztetésének és megbélyegzésének szigorú megbüntetését szorgalmazta a roma holokauszt emléknapján közzétett üzenetében Klaus Iohannis román elnök kedden.Az államfő felidézte: nyolcvan évvel ezelőtt a Ion Antonescu marsall által vezetett Hitler-barát román kormány mintegy 25 ezer romát deportált Transznisztriába, ahol a túléléshez szükséges legalapvetőbb feltételeket sem biztosította számukra. A deportáltak mintegy fele meghalt. Hozzátette: mindez a román történelem sötét fejezete, amelyért a román állam felelősséget vállalt.
    

Az elnök megemlítette: a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború Romániában is - akárcsak az egész Európában - felerősítette a gyűlölködő hangokat, gyakoribbá tette a diszkriminatív és rasszista megnyilvánulásokat. "A rasszista vagy soviniszta megnyilvánulások megengedhetetlenek. Ezeket határozottan el kell utasítani és el kell ítélni. (.)  A kisebbségek megbélyegzését, hátrányos megkülönböztetését mindannyiunknak szigorúan el kell marasztalnia" - fogalmazott az egyik tanácsadója által felolvasott üzenetben Klaus Iohannis.
    

A roma holokauszt emléknapjára a Libertatea című napilap egy, a romániai közvéleményt felkavaró 2019-es történetet elevenített fel, amelyben a közel-múltban született az első fokú bírósági ítélet. Egy cigány asszonyt, aki két gyermekével a kórházból próbált hazajutni egy szilágysági faluba, nem engedték fel az autóbuszra, és amikor hangosan tiltakozott a diszkrimináció ellen, akkor a nyugalmazott rendőrtisztből lett buszsofőr seprűnyéllel kezdte ütlegelni. Amikor az asszony a segélyhívó számon jelentette a történteket, ott is becsmérlő szavakkal utasították el.
    

Az első fokon eljáró zilahi bíróság nem állapított meg diszkriminációt az ügyben, és mindkét felet elmarasztalta. A roma nőnek csendháborítás miatt 1800 lej bírságot és perköltségeket kell fizetnie, a buszsofőr egy év tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Mindkét fél fellebbezett a büntetés ellen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com