Román lap a Fidesz és Jobbik "maszkcseréjéről"

A liberális tulajdonosi hátterű román Adevarulban Dragos Tirnaveanu közölt elemzést arról, mi az esélye annak, hogy 2018-ban a Jobbik kormányra kerüljön Budapesten.readA Magyarország 2.0 című cikkben a szerző megállapítja: az "erősen szétzilált" magyar baloldal nem tud életképes politikai programot kínálni, de még szavazóbázisát sem sikerült stabilizálnia, és folyamatosan teret veszít, így a Jobbik vált a Fidesz első számú kihívójává. Ez Tirnaveanu szerint a "szélsőjobboldal irányába torzítja" a Fidesz politikai diskurzusát, amellyel a kormánypárt a Jobbik szavazóit próbálja megszólítani.

Ugyanakkor a Jobbiknál ellentétes mozgás figyelhető meg: a Fideszben csalódott szavazók megszerzése érdekében a "szélsőjobboldali párt komoly erőfeszítéseket tesz ultranacionalista üzenete mérséklésére" - írja a szerző. Tirnaveanu szerint ez a "maszkcsere" lesz a meghatározó a 2018-as választási évben az új magyarországi politikai konfiguráció kialakulásánál.

A szerző a Fidesz által elért gazdasági eredmények ellenére a társadalomban uralkodó feszültségek miatt jelentős átrendeződésekre számít mind az említett pártok diskurzusa, mind szavazóbázisaik átrendeződése tekintetében.
Elutasítóan viszonyul hozzá, de nem kezeli komoly következményekkel járó fejleményként a pozsonyi sajtó azt a helyi médiában kiemelt figyelmet kapott hírt, hogy a Jobbik alelnöke képviselői fogadóirodát nyitott a szlovákiai Dunaszerdahelyen.

Technikai értelemben véve semmi akadálya nincs annak, hogy Szávay István egy legális és a magyar törvényhozásban, illetve a brüsszeli parlamentben is képviselettel rendelkező párt tagjaként bármely európai ország lakosainak gondjai felől érdeklődjék, és azt sem akadályozhatja meg senki, hogy bárhol, bármikor pártjának propagandáját hirdesse, de a politika szemszögéből nézve teljesen más a helyzet - szögezi le pénteki kommentárjában a független pozsonyi Pravda.

Megjegyzi: a Jobbik Szlovákiában kifejtett aktivitása ugyanis még elvben sem járulhat hozzá semmi máshoz, csak a két fél közötti kölcsönös bizalmatlanság újjáéledéséhez. Hasonlóképpen vélekedik a liberális pozsonyi Sme. A lap pénteki kommentárjában megjegyzi, hogy az iroda megnyitása fél évvel a szlovákiai parlamenti választások előtt olyan, mintha éppen a Szlovák Nemzeti Párt vagy más szlovák nacionalisták kívánsága vagy megrendelése alapján történt volna.

A Sme megjegyzi: a szlovák-magyar kapcsolatok történetében rendszeresen előfordultak zavaró pillanatok, és előfordulnak olyan időkben is, amikor úgy tűnik, minden jó úton halad. Hozzáteszi: míg a legutóbbi ilyen pillanatok - köztük a kettős állampolgárság ügye - a hivatalos magyar politika produktumai voltak, addig most csupán Szávay István egyéni kezdeményezéséről van szó.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com