Román védelmi miniszter: a NATO-nak kellene tárgyalásokat folytatnia Oroszországgal

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A román védelmi miniszter szerint a háborúnak csak béketárgyalások vethetnek véget, amelyeket Ukrajna helyett a "világ országainak, az Egyesült Államoknak, a NATO-nak" kell lefolytatniuk Oroszországgal, az ukrán elnök pártjának frakcióvezetője azonban úgy véli, hogy a Nyugatnak nem Moszkvával, hanem Kijevvel kellene tárgyalnia Ukrajna NATO-felvételéről - írta hétfői számában az Adevarul című román lap.Az Adevarul Vasile Dincunak egy román kereskedelmi tévében elhangzott interjúját idézte, amelyben a tárcavezető úgy vélekedett: azért kell a békefeltételeket és biztonsági garanciákat a Nyugatnak kialkudnia Oroszországgal Ukrajna számára, mert az ukrán politikusok nem engedhetik meg maguknak, hogy hozzájáruljanak "egy igazságtalan területvesztéshez, ez számukra túl nagy politikai vereség lenne".
   

A román miniszter szerint a béketárgyalás mindenképpen jobb lenne, mint a jelenlegi - emberéleteket és anyagi javakat megsemmisítő - pusztítás, még akkor is, ha csupán egy befagyott konfliktust eredményezne. Az Adevarul szerint válaszképpen David Arahamija, a kijevi Nép Szolgája párt frakcióvezetője, az oroszokkal korábban tárgyalásokat folytató ukrán küldöttség vezetője a Zn.ua hírportálnak azt mondta: Európa békéjét kizárólag a kollektív biztonság és Ukrajna katonai ereje garantálhatja, úgyhogy Ukrajna a NATO-csatlakozásáról akar tárgyalni a Nyugattal, erre kell összpontosítani, és "felesleges" ebbe Oroszországot is bevonni.
    

A román védelmi miniszter - egy esetleges ukrán területvesztés árán is - békekötést sürgető megszólalása némiképp árnyalja Bukarest eddigi, Ukrajna területi épsége mellett következetesen kiálló, Ukrajna mellett elkötelezett álláspontját. Dincu azonban ugyanabban az interjúban leszögezte: igazságtalannak, Ukrajna elleni bűncselekménynek tartja az oroszok által indított háborút, amelyet a Szovjetunió "elvesztése", a birodalmi ambícióik kudarca feletti frusztráció következményének nevezett.
    

Vasile Dincu - az Európai Unió és az Egyesült Államok több más vezető politikusával együtt - ukrán állami kitüntetést kapott Volodimir Zelenszkijtől augusztusban, Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának támogatásában, a nemzetközi együttműködés megerősítésében szerzett személyes érdemei elismeréseképpen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com