Románia: tiszta aranybánya

Románia a közeljövőben a verespataki aranybánya mellett, másik két aranybányát is megnyitna – mindezt Traian Basescu államfő jelentette be. Basescu nem közölt részleteket a két tervezett bánya helyszínéről, de az ásványkincsek országos ügynökségének elnöke egy román lapnak nyilatkozva elmondta, a Hunyad megyei Felsőcsertés és Boica település mellett van mindkét lelőhely.

Román aranyA bányákat a Deva Gold Rt Románia akarja megnyitni.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az Rt főrészvényese a Kanadában létrehozott és a torontói tőzsdén jegyzett European Goldfields vállalat. Basescu ismertette, hogy a verespataki aranybánya nyomán a román államot 4 százalékos járadék illeti meg, a Rosia Montana Gold Corporation kanadai vállalattal kötött szerződés nyomán. Ám ez, a szerződés újratárgyalásával akár magasabb százalék is lehet. Jelenleg a 300 tonna aranyból Románia 12 tonnát kaphat a kitermelés során.

Basescu kifejtette, hogy csakis a szerződés újratárgyalásával hajlandó támogatni a verespataki aranybánya megnyitását, hisz így a román állam nagyobb részesedést kaphat mind az arany, mind az ezüst kitermelésből.

A két másik aranybánya megnyitásával – a román államfő szerint – nőhet a központi bank aranytartaléka, mert az egyik lelőhelyen becslések szerint 50 tonna arany, míg a másik lelőhelyen 54 tonna aranyat rejt a föld mélye.
Az ásványkincsek országos ügynökségének vezetője szerint a két bányaberuházásnak az engedélyezése, a verespatakiéhoz hasonló szakaszban van, azaz már csak a környezetvédelmi engedélyre várnak.

A verespataki bánya ügyét ez év március és áprilisában társadalmi vitára bocsájtotta a román államfő. A beruházás megkezdésével a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) Verespatakon és környékén Európa legnagyobb külszíni aranybányáját nyitná meg. Ahol 330 tonna aranyat, és 1600 tonna ezüstöt termelne ki a hegyekből. A vállalkozó ciántechnológiát használna, ami viszont jócskán megosztja a román közvéleményt. Nem meglepő, ha az RMGC –nek 1997 óta nem sikerül megszerezni a kitermeléshez szükséges engedélyeket. Hir.ma

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com