Romániában 2024-től nőnek a kötelező magánnyugdíjalapokba folyósítandó összegek

A román kormány 2024-től növelné az állami nyugdíjalaptól a kötelező magánnyugdíjalapokba folyósítandó hozzájárulás mértékét, így akkortól minden járulékfizető alkalmazott után a bruttó bére 4,75 százalékát utalják át a magánbiztosítóknak - közölte szerdán a román munkaügyi minisztérium.Erről a bukaresti kormány egy sürgősségi kormányrendeletet fogadott el, amely később a parlament asztalára kerül. A törvényhozás később elfogadhatja, elutasíthatja vagy módosíthatja a rendeletet. A most elfogadott jogszabály értelmében a magánnyugdíj-alapokba befizetett egyéni hozzájárulás 1 százalékponttal nő 2024. január 1-jétől a jelenlegi 3,75 százalékról.
    

A román kormány a korornavírus-járvány utáni gazdasági talpra állást szolgáló helyreállítási alapért cserében reformokat vállalt, és ezek keretében egyebek mellett megígérte, hogy növeli a kötelező magánnyugdíjalapokba a hozzájárulás mértékét, hogy hosszú távon fenntarthatóvá tegye a második nyugdíjpillért. A bukaresti sajtó emlékeztetett, hogy a kormány 2016 óta először emelte a hozzájárulás mértékét, miután 2017 novemberében 5,1 százalékról 3,75 százalékra csökkentette.
    

2007-ben vezették be a magánnyugdíjrendszert, amely az állami nyugdíj kiegészítéseként működik. A rendszer első pillére az állami nyugdíj, a második a kötelező magánnyugdíj, a harmadik pillér a nem kötelező magánnyugdíj. A rendszert eredetileg úgy találták ki, hogy a második pillérnek számító kötelező magánnyugdíjalapoknál a dolgozók hozzájárulását fokozatosan 6 százalékra emelik.


A kormányok halogatták az eredeti ütemterv szerinti emelést, hiszen a 6 százalékot már 2016-ban el kellett volna érni, mi több csökkentették is. A hozzájárulást abból a nyugdíjjárulékból utalja át az állam a magánbiztosítóknak, amit az alkalmazottak után a munkáltatók befizetnek az állami társadalombiztosítási költségvetésbe. A magánnyugdíj-biztosítási alapok aktíváinak értéke idén január végén 89,63 milliárd lej (1 lej 75,21 forint) volt, 15 százalékkal több, mint egy évvel korábban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

http://ujhazak.com