Romániában a magyarországi tapasztalatok alapján akarják hivatalosan elismertetni a lovasterápiát

Romániában többek között a magyarországi tapasztalatok alapján akarják elismertetni a lovasterápia szakmát, és elérni, hogy az egészségbiztosító finanszírozza a sérült vagy fogyatékkal élő gyermekek lovas terápiás fejlesztését - derült ki szombaton a Nagykárolyban rendezett első romániai lovasterápiás konferencián.horseAz eseményen a magyar és az olasz lovasterápia szövetség elnöke, és mintegy 120 romániai és külföldi szakember és érdeklődő vett részt. A konferenciát szervező A Közösségért Alapítvány 2009 óta hirdeti meg a Mol Románia által finanszírozott gyermekgyógyító programot.

Amint András Imre, az alapítvány ügyvezetője az MTI-nek elmondta, a programot a hasonló magyarországi program ihlette, melynek kiemelt támogatottjai az ottani lovasterápiás egyesületek. Így csak idő kérdése volt, hogy mikor jelennek meg Romániában is a lovasterápiás csoportok, amelyek támogatást igényelnek.

Violeta Stan, a Gyermekkori Fogyatékosság Európai Akadémiájának (EACD) romániai koordinátora, a konferencia szakmai irányítója az MTI-nek elmondta, a magyarországi és az olaszországi szövetség megalakulásának a története tanulságokkal szolgált a romániai lovasterápiás szakmának.

"Ez a konferencia indíthatja el azt a szervezkedést, azt a lobbitevékenységet, amely elvezet oda, hogy Romániában is elismert szakma legyen a lovasterapeuta" - jelentette ki Violeta Stan. Hangsúlyozta, ha egy sérült gyermeket lóra ültetnek, az még nem számít lovasterápiának. Fontos, hogy személyre szabott terápiás stratégia alapján szakképzett terapeuták foglalkozzanak a gyermekekkel.

Edvi Péter, a Magyar Lovasterápia Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, felajánlotta a konferencia résztvevőinek, hogy magyarországi akkreditált képzéseken szerezzenek lovasterapeuta oklevelet, és vegyenek részt a magyarországi szakmai fórumokon.

Edvi Péter elmondta, a lovasterápiát mozgáskoordinációs vagy neurológiai problémákkal küzdő, és viselkedészavaros gyermekeknek is ajánlják. "Ez sem csodaszer, de nagyon sok esetben sikerül eljutni általa oda, hogy egy gyerek, aki korábban az otthonában sem tudott közlekedni, immár önállóan ki tud menni a mosdóba. Aki foglalkozott fogyatékosokkal, az tudja, hogy milyen fontos eredmény ez" - fogalmazott Edvi Péter.
A konferencia résztvevői szakmai fórum létrehozásáról döntöttek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com