Romániában a törvények módosítására lenne szükség az egyre gyakoribb viharok miatt

Pap Melinda, az MTI tudósítója jelenti: Romániában a törvények módosítására lenne szükség a kártérítés és lakásbiztosítás terén az egyre gyakoribb viharok miatt - nyilatkozott Dumitru Tiplea Bihar megyei prefektus az Ebihoreanul.ro hírportálnak.A román kormány területi képviselője az egy hete, július 25-én kitört nagyváradi viharral kapcsolatban hívta fel a figyelmet a problémára, melynek kárfelmérési eljárása kedden került a prefektúra illetékes bizottságaihoz. Ezek állítják össze az iratokat, mellyel gyorssegélyt igényelnek a kormány tartalékalapjából a károk helyreállításához.
    

Dumitru Tiplea - aki prefektusként a megyei vészhelyzeti bizottság elnöke is - elmondta: a prefektúra összesíti az intézményeknél keletkezett kárt, de javasolja, hogy azok a polgárok is részesüljenek a beígért támogatásban, akiknek a házát megrongálta a vihar.

"Mivel ezek jelenségek egyre gyakoribbak, javasolni akarjuk a vonatkozó törvények kiegészítését, hogy a természeti csapások között a viharok is szerepeljenek" - mondta a prefektus.
    

Tiplea elmondta, a román meteorológiai szolgálattal (ANM) is levelezett az ügyben, ugyanis a Nagyváradra lesújtó vihar erősebbnek bizonyult, mint amilyenre a meteorológusok előzetesen figyelmeztettek. Az ANM másodfokú viharriasztást adott ki, óránként 90-100 kilométeres sebességű szelet jelzett, de óránként 144 kilométeres sebességű széllökések voltak. Így nem viharról, hanem szélsőséges meteorológiai jelenségről lehet beszélni - írta a hírportál.
    

A pontos besorolás a kártérítés szempontjából fontos. Romániában a szélsőséges időjárás kárvallottjai egy júniusi kormányhatározat révén részesülnek gyorssegélyben, melyet az erdélyi villámárvizek nyomán hoztak. A jogszabály árvizek, heves esőzések, földcsuszamlások és ezekhez kapcsolódó "különleges meteorológiai jelenségek" esetén biztosít kártérítést az érintett lakosoknak a kár nagysága függvényében.
    

A hírportál szerint a viharkár a Romániában kötelező lakásbiztosításnál sem szerepel külön kategóriaként, a törvény csak az árvizet, földrengést és földcsuszamlást sorolja fel lehetséges veszélyként. A nagyváradi polgármesteri hivatal összesítése szerint a július 25-i vihar nyomán egymillió eurós kár keletkezett a középületekben, közterületeken. Az erős szél tönkretette a város parkjait: mintegy 800 fát döntött ki, 2000-ben keletkezett töréskár. A kidőlt fák, épületekről leszakított tetőelemek 200 autót rongáltak meg, számos lakóépületben is kár keletkezett.
    

Florin Birta polgármester reményének adott hangot, hogy megítélik a városnak a kormánytámogatást, melyből megtörténhet a helyreállítás. "Általában a természeti csapásoknál az árvizeket említik, a viharokat nem" - emlékeztetett a törvényi hiányosságra. Bejelentette, hogy a következőkben felmérik a megmaradt fák állapotát és zöld stratégiát hirdetnek: a következő négy évben tízezer fát ültetnek. Ezek kiválasztásakor a klímaváltozásra gondolva olyan fajták mellett döntenek, melyek jobban ellenállnak a szélsőséges időjárásnak.
   

Nagyváradon az elmúlt három évben 2500 fát ültettek összesen, a városvezetés most készíti elő a 2024-2027 közötti időszak feladatfüzetét, mely szerint évente ültetnének ugyanennyit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com