Romániában bűnügyi eljárás indult azok ellen, akik nem tartották be a házi karantén szabályait

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Romániában 21 olyan személy ellen indult bűnügyi eljárás, akik egy fertőzött térségből hazatérve nem tartották be a házi karantén szabályait, két személynek pedig a betegséggel kapcsolatos hamis nyilatkozattétel miatt nyitottak bűnügyi dossziét - közölte csütörtökön a kormány által alapított stratégiai kommunikációs törzs.A szigorú intézkedésekre azért volt szükség, mert az Olaszországból és más fertőzött térségekből hazatérők egy része nem vette komolyan a házi elkülönítésre vonatkozó szabályokat. Csütörtökön például Ramnicul Valcea városban egy autóbaleset helyszínelésénél derült ki, hogy a balesetet okozó személy, amellett, hogy ittas volt, a házi karantén szabályait megszegve ült a volán mögé.

    
A stratégiai kommunikációs törzs közölte: aki nem tartja be a házi karanténra vonatkozó szabályokat, a büntető törvénykönyv értelmében a ragályos betegségek leküzdésének akadályozásáért állítható bíróság elé, és hat hónaptól két évig terjedő börtönbüntetéssel vagy pénzbírsággal büntethető. Ha a bűncselekményt gondatlanságból követte el, a kiszabható börtönbüntetés egy és hat hónap közötti.
    

A kommunikációs törzs azokra az esetekre is kitért, amikor a Romániába egy fertőzött övezetből visszatérő személyek hamis adatokat szolgáltatnak a hatóságoknak az utazásukra vonatkozóan. A büntető törvénykönyv megjelölt cikkelye szerint egy évtől öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók azok a személyek, akik tudatosan hamis nyilatkozatot tesznek, vagy hamis információkat közölnek, és ezzel veszélyeztetik a nemzetbiztonságot.
    

Utóbbira példaként egy koronavírussal megfertőződött bukaresti nyugalmazott belügyi tiszt esetét hozta fel a román sajtó, aki letagadta, hogy Izraelből érkezett haza, és kilenc személyt - köztük egy orvost - megfertőzött. Romániában csütörtök délelőtt 49-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma, közülük hat személyt nyilvánítottak gyógyultnak. A hivatalos adatok szerint 1450 személyt tartanak intézményes karanténban az országban, 12 878-an pedig otthonukban elszigetelten várják, hogy jelentkeznek-e náluk a fertőzés tünetei.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com