Romániában csökken az új esetek, de még mindig nő a halálozások száma

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Romániában két hete folyamatosan csökken az újonnan azonosított koronavírus-fertőzések kéthetes mozgóátlaga, de a Covid-kórházak intenzív osztályai telítettek és a járvánnyal összefüggő elhalálozások átlaga továbbra is emelkedő tendenciát mutat.A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) csütörtöki jelentése szerint az utóbbi napon újabb 3852 koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak, ami 17 százalékkal elmarad az utóbbi két hét átlagától. Maga a kéthetes mozgóátlag és az ismert aktív esetek száma is csökkenőben van április elseje óta .

  
A fertőzések ütemének lassulása ellenére nem enyhült számottevően az egészségügyi ellátásra nehezedő nyomás. Az április 5-én feljegyzett 14 ezer fölötti csúcsról 13 ezerre csökkent a kórházakban kezelt fertőzöttek száma, az intenzív terápián ápolt súlyos eseteké pedig ötödik napja 1500 fölött stagnál és feltehetően csak azért nem emelkedik, mert ott, ahol szükség lenne rá, nincs több üres ágy, a válságos állapotban lévő betegek pedig sokszor órákig várnak a betegfelvételi osztályon, vagy éppenséggel a mentőautóban, amíg felszabadul számukra egy hely.
    

A GCS csütörtöki jelentésében 195 újabb haláleset szerepel, ami több mint 30 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. A járvány eddig 25 800 áldozatot követelt a húszmilliós lakosságú Romániában, a koronavírus-fertőzésnek tulajdonított halálesetek átlagos száma pedig március 3-a óta folyamatosan emelkedik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com