Romániában életbe lépett az éjszakai részleges kijárási tilalom, Horvátországban, Szlovéniában nőtt a fertőzések száma

Romániában hétfő estétől életbe lépett a részleges éjszakai kijárási tilalom.Este jószerével csak rendőröket lehetett látni a nagyvárosok utcáin. A vasárnap este kihirdetett katonai rendelet értelmében este 22 órától hajnali 6 óráig csak különösen indokolt esetekben szabad kimenni a lakásból, és akit az utcán megállítanak, fel kell mutatnia a munkáltató által kibocsátott igazolást, mely a munkahely és a lakhely közötti útvonalra érvényes, vagy a saját felelősségre kiállított nyilatkozatot, amely magyarázatot ad a lakás elhagyására.

  
Máramaros megye prefektusa bejelentette, hogy a megye területén nappal is érvényesítik a részleges kijárási tilalomra vonatkozó előírásokat.

Ezt azzal indokolta, hogy rendkívül nagy számban érkeztek haza a megyébe vendégmunkások, akik Európa fertőzött övezeteiben dolgoztak, és különben nem tudják betartatni a házi elkülönítés szabályait.
    

Az országban kedd reggelre nyolcra emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma. Az utolsó (hétfőn délben) közzétett hivatalos adatok szerint az országban 576 személyt találtak fertőzöttnek, akik közül 73-at már gyógyultnak is nyilvánítottak. 5066 személyt tartanak intézményes karanténban, 72 247-en pedig házi elkülönítésben várják a vírus lappangási idejének a leteltét.
    

A román hatóságok hétfőn kénytelenek voltak elrendelni a Suceava megyei kórház bezárását, ahol 52 orvos és asszisztens fertőződött meg az új koronavírussal. Az intézményt a kétnaposra tervezett átfogó fertőtlenítés után nyitják meg újra, más megyékből odavezényelt személyzettel. Horvátországban és Szlovéniában is nőtt a fertőzöttek száma, de egyelőre nem léptetnek életbe új szigorításokat a kormányok.
    

A szlovén kormány közel 3 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomag elindítását tervezi a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására. Janez Jansa kormányfő kedden ismerteti a részleteket. A végleges törvénycsomagot pénteken fogadja el a kormány, majd továbbküldi a parlamentnek jóváhagyásra.
    

Szlovéniában egy nap alatt 28-cal, 442-re emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma, és eddig hárman haltak meg a járvány következtében. Mindhárman az idősebb korosztályba tartoztak, és más, krónikus betegségekben is szenvedtek. A ljubljanai Kralji Ulice nevű, hajléktalanokat segítő szervezet arra kérte az illetékeseket, hogy ne feledkezzenek meg az utcán élőkről.


A koronavírus-járvány miatt a hajléktalanok nem mernek a menedékhelyeken tartózkodni, mert azok túlzsúfoltak, és nem felelnek meg a fertőzés megelőzése céljából javasolt minimális higiéniai előírásoknak sem. Az egyesület szerint a rosszabbodó időjárási viszonyok miatt ezeknek az embereknek az utcán csak romlik az állapotuk, és ezért halálos lehet számukra, ha elkapják a vírust.
    

Horvátországban vasárnaptól betiltották a tömegközlekedést, és bezártak a piacok. Hétfőtől senki nem hagyhatja el lakhelyét, valamint az engedélyezett üzletek is rövidebb ideig tartanak nyitva. A szabályok betartását a hatóságok szigorúan ellenőrzik. Az országban hétfő délután 16 órától kedd reggel kilenc óráig 46-tal, 361-re nőtt a fertőzöttek száma.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com