Romániában először csökkent jelentősebben az aktív esetek száma

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Romániában először következett be a napi jelentésekben hangsúlyosabb csökkenés az aktív koronavírus-fertőzöttek száma tekintetében, ami annak köszönhető, hogy a csütörtöki összesítésben az utóbbi napon meggyógyultak száma (448) jelentősen meghaladja az újonnan regisztrált fertőzöttekét (262).A stratégiai kommunikációs törzs csütörtök kora délután ismertetett adatai szerint az utóbbi 24 órában a járvány terjedési sebessége is mintegy 20 százalékkal elmaradt az utóbbi hét ritmusától, ugyanakkor a napi gyógyulások száma is mintegy 25 százalékkal meghaladta az eddigi rekordot. A betegségből mindeddig felgyógyultak aránya csütörtökön túllépte az eddig regisztrált fertőzések 30 százalékát: gyakorlatilag a betegség romániai megjelenése óta diagnosztizált minden harmadik fertőzöttet - két egymást követő negatív koronavírus-teszt után - gyógyultnak nyilvánítottak.

    
Romániában eddig 12 240 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust, közülük 221-et intenzív osztályon ápolnak. A legutóbbi összesítés óta újabb 20 halálesetet jelentettek, ami elmarad az utóbbi hét átlagától. Romániában eddig 695 halálos áldozatot követelt a járvány, külföldön pedig 88 Covid-19-cel diagnosztizált román állampolgár vesztette életét.
    

Romániában a szakemberek arra számítanak, hogy a következő napokban tetőzhet a járvány, ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy ez attól is függ, mennyire tanúsítanak önmérsékletet az emberek a május elsejei munkaszüneti napot magába foglaló hosszú hétvégén. Amióta Klaus Iohannis államfő bejelentette, hogy a május 15-én lejáró rendkívüli állapot után feloldhatják a kijárási korlátozások egy részét, megnövekedett a forgalom a romániai városokban.
    

A hatóságok továbbra is naponta több mint négyezer embert bírságolnak meg a most még érvényben lévő kijárási korlátozások megsértéséért: az utóbbi 24 órában kiszabott bírságok átlagértéke megközelítette a 2500 lejt (182 ezer forint). A bukaresti kormány a katonai rendeletek megsértéséért kiszabott pénzbüntetésekből származó bevételt az egészségügyi rendszerhez akarja irányítani - közölte egy televíziós interjúban Marcel Vela belügyminiszter. Eddig 290 ezer esetben bírságoltak 570 millió lej értékben. Ez a pénz - amennyiben sikerül behajtani - nem a kormányhoz, hanem a helyi hatóságokhoz kerül, nekik kell majd az egészészségügyi hálózathoz irányítaniuk azt - magyarázta a tárcavezető.
    

Csütörtökön ünnepélyes keretek között indították útnak Jászvásárból (Iasi) azt az 52 tagú - orvosokból és ápolókból álló - egészségügyi küldöttséget, amely a szomszédos Moldovai Köztársaságban fog segítséget nyújtani a koronavírus-járvány elleni védekezéshez. A humanitárius misszió búcsúztatásán Ludovic Orban miniszterelnök, a belügyi és védelmi tárca vezetője is részt vett, Bogdan Aurescu külügyminiszter pedig személyesen is elkíséri Chisinauba a román egészségügyi különítményt.
    

A Moldovának szánt egészségügyi felszerelésekről és gyógyszerekről várhatóan csütörtöki ülésén fogad el határozatot a bukaresti kormány.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com