Romániában jóváhagyták a 12-15 éves gyermekek oltását

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Romániában megkezdődött szerdán a 12 évet betöltött kiskorúak koronavírus elleni oltása a Pfizer által gyártott vakcinával, miután a hazai egészségügyi hatóságok az Európai Gyógyszerügynökség pénteken kiadott ajánlására alapozva jóváhagyták az eddigi 16 éves korhatár további csökkentését.Valeriu Gheorghita katonaorvos, az oltási kampány koordinátora szerint Románia az Európai Unióban elsőként kezdte meg a 12-15 évesek beoltását. A kiskorúak csak egy szülő vagy a törvényes gyám jelenlétében és beleegyezésével kaphatják meg a vakcinát. Az internetes előjegyzési portálon szerdától lehetővé vált az időpontfoglalás a 12 évet betöltött kiskorúak számára is, de a szülők előzetes regisztráció nélkül is elvihetik gyermeküket valamely oltóközpontba.

    
Bukarest 4. kerületének parkjában, az úgynevezett Gyermekvárosban szerdán megnyílt az ország első, kifejezetten gyermekeknek szánt oltóközpontja is. A Bors-Ártánd átkelő után szerdán további határállomásokon nyílt ideiglenes oltópont a külföldről - adott esetben kifejezetten az oltás miatt - Romániába érkező utasok számára. Mind a Csanádpalota-Nagylak II autópálya-határátkelőn, mind a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőtéren a Johnson&Johnson oltóanyagát használják, amelyből nem szükséges második dózist is beadatni a fertőzés elleni védettség megszerzéséhez.
    

Romániában egyébként az utóbbi két-három hétben felére csökkent az amúgy sem túl magas oltási hajlandóság: most már a napi 20 ezret sem éri el a vakcinára jelentkezők száma. A csaknem húszmilliós Romániában eddig 4 millió 338 ezer ember, a felnőtt lakosság 26,9 százaléka kapott legalább egy adag vakcinát.
    

Az egészségügyi szakemberek szerint az oltás iránti érdeklődés visszaesése a fertőzések számának látványos csökkenésével is összefügg. A szerdai jelentés szerint az utóbbi 24 órában már csak 164 új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak, ami kevesebb mint fele az utóbbi két hét átlagának, és a járvány első hulláma utáni, tavaly júniusi mélypontnak felel meg.
    

Az elhalálozások kéthetes mozgóátlaga szerdán - tavaly október óta először - 50 alá csökkent. Jelenleg valamivel több mint kétezer fertőzött szorul kórházi kezelésre, az intenzív terápián ápolt súlyos esetek száma pedig szerdán - tavaly július óta először - 400 alá csökkent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

A bajor főváros rendőrsége kiadta a december 19-ei belvárosi ékszerrablás videójából kikockázott fotókat, elsősorban a maszkot nem viselő, 45 év körüli férfiét, a megtalálásához ugyanis a lakosság segítségét kérik.

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Donald Eugene Fields (60) már nem tartozik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tíz legkeresettebb bűnözője közé.

Lecsaptak a börtönmaffiára

Lecsaptak a börtönmaffiára

San Diego megyében fél éven át tartó, fedett akció zárult elfogásokkal, és még börtönökben is voltak letartóztatások, mert az ügyben érintett alvilági szervezet onnan szervezkedik.

Nem látni a drogtól a rendőrt

Nem látni a drogtól a rendőrt

A torontói rendőrség történetének legnagyobb kábítószerfogásával zárult a Project Castillo, amelyet augusztusban indítottak egy drogcsempész- és terjesztőhálózat felszámolására.

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Szilveszter napján különös szöveges üzenetet kapott a floridai Bay megyei seriffhivatal egyik rendőre.

Kémény legény

Kémény legény

A Massachusetts állam déli partján fekvő Fall River egyik társasházi lakásában rendőrségi felügyelettel kellett elbontani egy kéményt, ugyanis beleszorult egy drogdíler. Robert Laglias (34) azon keresztül szeretett volna elmenekülni.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

http://ujhazak.com