Romániában megkezdődött a jelöltállítás az önkormányzati választásokra

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Romániában megkezdődött pénteken a jelöltállítás a szeptember 27-ére kitűzött önkormányzati választásokra - közölte az állandó választási hatóság.A jelöltek augusztus 18-áig iktathatják a területileg illetékes választási bizottságnál az indulásukhoz szükséges iratokat, köztük a jelöltségüket támogató polgárok aláírásait. Romániában júniusban kellett volna önkormányzati választásokat tartani, de a koronavírus-járvány miatt elmaradt.

Hosszas alkotmányossági viták és politikai csatározások után végül az önkormányzati tisztségviselők megbízatásának lejárta előtt néhány nappal lépett hatályba az a törvény, amely november elsejéig meghosszabbítja mandátumukat.

    
A jogszabály lerövidítette a választási előkészületek időtartamát és felére csökkentette a jelölésekhez szükséges támogatói aláírások számát. A jelöltségek beiktatásához most először elektronikus formában gyűjtött aláírásokat is fel lehet használni a hagyományos papír alapú aláírások mellett vagy helyett. Az aláírások hitelességéért a jelölt vállal felelősséget.
    

Ugyancsak pénteken kezdődött a választási szövetségek bejegyzésének időszaka, amely augusztus 11-éig tart. A romániai egyfordulós önkormányzati választásokon az Európai Unió Romániában élő polgárai arról döntenek, kire bízzák az ország csaknem 3200 településének és 41 megyéjének vezetését. Szeptember 27-én mintegy 45 ezer önkormányzati tisztségviselőt - polgármestert, megyei tanácselnököt, települési, illetve megyei önkormányzati képviselőt - választanak meg.
    

Romániában jelenleg több mint háromszor annyi aktív koronavírus-fertőzöttről tudnak, mint a járvány áprilisi tetőzése idején, amikor az önkormányzati választások elhalasztásáról döntöttek. A kormányon lévő jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a párt jelöltjeként tavaly újraválasztott Klaus Iohannis államfő azonban nem szívesen halasztaná el ismét az önkormányzati voksolást.
    

A legtöbb polgármesteri és parlamenti mandátummal rendelkező, de tavaly ellenzékbe kényszerült Szociáldemokrata Pártban (PSD) azonban ismét felerősödtek azok a hangok, amelyek - a fertőzésveszélyre hivatkozva - az önkormányzati választások újbóli elhalasztását szorgalmazzák. A PSD ellenzéki státusától, a népszerűtlen kormányzati intézkedések bírálatától népszerűsége növekedését reméli. A választások időpontjáról most már nem a kormány, hanem a parlament hivatott dönteni, ahol a PSD van többségben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com