Romániában megkezdődött a népszámlálás önkitöltési időszaka

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Megkezdődött Romániában hétfőn a népszámlálás május 15-éig tartó önkitöltési időszaka, amely alatt az ország lakosai internetes felületen, online tölthetik ki adataikat.A koronavírus-járvány miatt tavalyról idénre halasztott "2021-es lakás- és népességösszeíráson" először van lehetősége a lakosságnak online is kitölteni a kérdőívet, vagyis először nyílik alkalom arra, hogy mindenki saját maga írja be adatait, nemzetiségét, anyanyelvét, vallását. Az is újdonság, hogy a mostani cenzus az első, amikor a hatóságok nem papíron, hanem eleve elektronikusan rögzítik a feldolgozandó adatokat.
    

A népszámlálás a 2021. december 1-jei állapotot hivatott rögzíteni, így azok, akik azóta születtek, nem kerülnek be az összeírásba, akik viszont azóta haltak meg, azoknak az adatait be kell vezetni. A háztartások külföldön tartózkodó tagjai közül azoknak az adatait kell rögzíteni, akik kevesebb mint egy éve mentek el, illetve akik azt tervezik, hogy egy éven belül visszatérnek szülőföldjükre.
    

Silvia Pisic, az INS népszámlálásért felelős igazgatója a Hotnews.ro hírportálnak elmondta: kétféle adatlap létezik.

Egy "hosszú", amelyben a lakásra vonatkozó kérdések is szerepelnek - ezt a háztartás egyetlen tagjának, a "családfőnek" kell kitöltenie - és egy "rövid", amelybe csak a személyes adatokat kell beírni. Az önkitöltéshez a www.recensamantromania.ro honlapon tehát első körben a családfőnek kell regisztrálnia, és megadnia - jelen lévő vagy időszakosan távol tartózkodó - lakótársai személyi számait is. Ezután minden bejelölt személy számára külön kérdőív érkezik a megadott e-mailcímre: ezeket aztán mindenkinek ki kell töltenie.
    

Az online kitöltés egyik előnye az, hogy a népszámlálási szoftver kiszűri az evidens hibákat - például egy 1980-ban született lakos nem írhatja be, hogy 1985-ben érettségizett - és a hiányos adatközlésre is figyelmeztet. A rendszer a megadott e-mailcímen küld belépési elérhetőséget és visszajelzést is arról, hogy sikeres vagy sikertelen volt-e az önkitöltés. Az előző oldalakon hibásan kitöltött mezőket csak úgy lehet javítani, ha az ember elölről kezdi a kitöltést - magyarázta az igazgató.
    

A statisztikai intézet (INS) által kidolgozott online felület lehetővé teszi, hogy a nemzeti kisebbségek a saját anyanyelvükön töltsék ki a kérdőíveket, amelyeket 16 nyelven lehet elérni, köztük magyarul is. A cenzus önkitöltéses szakaszában is lehet segítséget kérni, például ott, ahol az önkormányzatok népszámlálási összeíró pontokat alakítanak ki azoknak, akik otthon nem rendelkeznek internethozzáféréssel vagy nem tudják egyedül kitölteni adataikat. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) népszámlálási munkacsoportja is toborzott önkénteseket minden olyan településen, ahol ötvennél több magyar él, akik segíteni tudnak az önkitöltésben. A cenzussal kapcsolatos összes tudnivalóról az RMDSZ által létrehozott nepszamlalas.ro honlapon is lehet tájékozódni.
    

A hagyományos személyes lekérdezési időszak május 16. és július 17. között lesz, amikor a népszámlálási biztosok otthonukban keresik fel az embereket. Akiknek az adatait sem az önkitöltéses időszakban, sem a számlálóbiztosok terepmunkája során nem pontosítják, azokról az adminisztratív nyilvántartásokban szereplő adatbázisokból emelnek be információkat az összeírásba. Nekik azonban nem lesz nemzeti, nyelvi vallási identitásuk, így, ha kisebbségi közösségek tagjai mulasztják el az adatközlést, akkor azzal közösségük hivatalosan kimutatott részarányát rontják.
    

A romániai településeken a népszámláláson megállapított etnikai arányoktól függ, hogy egy kisebbségnek joga van-e anyanyelvű ügyintézésre és köztéri feliratozásra. A legutóbbi, 2011-es népszámláláson Románia 3181 településéből 324-ben haladta meg a magyarság aránya a hivatalos anyanyelvhasználatra jogosító húszszázalékos küszöböt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com