Romániában tovább gyorsult a fertőzések üteme

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Romániában továbbra is meredeken emelkedik a járványgörbe, hétnaponta másfélszeresére emelkedik az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések mozgóátlaga.A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) csütörtöki jelentése szerint az utóbbi 24 órában 371 új fertőzést azonosítottak, amely 75 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. Jelenleg napi 212 eset számítana átlagosnak: az utóbbi két hét esetszámaiból kiszámolt mozgóátlag csaknem 50 százalékkal emelkedett az utóbbi héten.
    

Romániában másfél hónapos stagnálás után, július közepén kezdett ismét gyorsulni a fertőzések üteme, azóta a napi esetszámok mozgóátlaga ötszörösére emelkedett, a csütörtöki esetszám pedig 8,6-szorosa a július 12-i mélypontnak. A kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma július 17-e óta 240-ről 751-re emelkedett, az intenzív terápián ápolt súlyos eseteké pedig azóta megháromszorozódott, 32-ről 98-ra emelkedett.
    

A csütörtöki jelentésben a GCS három koronavírusos páciens haláláról számolt be, egyikük semmilyen más betegségben nem szenvedett. Az utóbbi hét napon kétszer annyi fertőzött vesztette életét mint a megelőző egy héten. A járvány leginkább a fővárosban és környékén terjed: a csütörtöki új esetek 37 százalékát Bukarestben és az azt övező Ilfov megyében diagnosztizálták.
    

A közegészségügyi intézet heti elemzése szerint az augusztus 2-8-ig tartó héten beazonosított újabb fertőzések több mint 81 százalékát beoltatlanoknál diagnosztizálták. A 19,3 millió lakosú Romániában 5 millió 87 ezer ember, a beoltható 12 év feletti lakosság 30 százaléka kapott legalább egy adag oltást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com