Romániában új egészségügyi minisztert jelöltek, lezárult a koalíciós válság

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Az egészségügyi minisztérium államtitkárát, Ioana Miahaila endokrinológus főorvost jelölte egészségügyi miniszternek szerdán Florin Citu román miniszterelnök, ezzel lezárult a korábbi tárcavezető, Vlad Voiculescu leváltása miatt több mint egy hete kezdődött kormánykoalíciós válság.Mihailat a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) illetve a Szabadság, Egység és Szolidaritás Párt (PLUS) fúziójából létrejött USR PLUS javasolta a posztra. Az USR PLUS múlt kedden bejelentette, hogy megvonja a bizalmat Florin Citu liberális miniszterelnöktől, miután a kormányfő hozzájárulásuk nélkül váltotta le a pártszövetség által jelölt, a kormánykoalíciót kínos helyzetek sorozatába keverő Voiculescut.

    
Miután saját pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a bukaresti kormányban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is kiállt Citu mellett, az USR PLUS a többfordulós válságtanácskozás után kedden elfogadta, hogy Citu maradjon a miniszterelnök és megelégedett azzal, hogy kormánykoalíció szerződéskiegészítéssel pontosította együttműködésük szabályait, elkerülendő a hasonló konfliktusok megismétlődését.
    

Klaus Iohannis államfő, aki nem lépett a nyilvánosság elé a koalíciós válság idején és arra sem vállalkozott, hogy közvetítsen a vitázó koalíciós pártok között, szerdán egy mobil oltópont avatásán újságírói kérdésre válaszolva helyes döntésnek nevezte Voiculescu leváltását. Az elnök szerint a szerdai - áldozatok nélküli - újabb kórháztűz is arra figyelmeztet, hogy az egészségügyben reformra, a kórházak korszerűsítésére, biztonságosabbá tételére van szükség.
    

A Nagyváradon férjével közösen magánklinikát vezető Mihaila 2018 óta vállalt aktív politikai szerepet, a PLUS Bihar megyei szervezetét vezette és tavaly ősszel az USR PLUS nagyváradi polgármester-jelöltje volt, de a voksok alig 3 százalékát szerezte meg. Az egészségügyi tárcához néhány hónapja kinevezett tisztségviselő eddig a külföldi támogatással megvalósuló beruházásokért, a regionális kórházak építését célzó projektekért, és az egészségügyi rendszer digitalizálásáért felelt.
    

A koronavírus-járvány kezdete óta Mihaila már a negyedik miniszter lesz a román egészségügyi tárca élén, aki a tervek szerint szerda este teszi le a hivatali esküt az elnöki hivatalban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com