Romániai dróngyártást tervez a bukaresti kormány

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A prototípus megépítésének szakaszába érkezett annak a román drónnak a fejlesztése, amelyet kizárólag belföldi szakemberek és gyártók bevonásával akar megvalósítani a bukaresti kormány - jelentette kedden az erdélyi Krónika, a két illetékes miniszter bejelentését ismertetve.Bogdan Ivan kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős miniszter és Stefan Radu Oprea, a gazdasági, vállalkozási és turisztikai minisztérium vezetője közösségi oldalán számolt be az Elie Carafoli Repüléstechnikai Kutatóintézetben (INCAS) tett látogatásáról.
    

Bogdan Ivan azt írta a Facebookon, hogy kollégájával együtt megoldást találtak a romániai drón prototípusának megépítésére. "A drón teljes egészében romániai szakemberek alkotása lesz a tervezéstől a gyártásig" - olvasható a kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős miniszter bejegyzésében. A védelmi iparért is felelős Stefan Radu Oprea azt írta közösségi oldalán: az INCAS már fejlesztett ki projekteket drónrendszerek számára.
    

"Tanulmányokat, prototípusokat, működő berendezéseket és rendszereket láttam, és ezek alapján biztos vagyok benne, hogy a védelmi iparban működő, magán- és állami tőkével rendelkező vállalatokkal, valamint a szoftver, a mesterséges intelligencia, a mikroelektronika vagy az optoelektronika területén folyamatosan innováló vállalatokkal összefogva valósággá válhat a romániai drónok gyártásának terve" - idézte a Krónika a román gazdasági minisztert.
    

Elmondta: több együttműködési megállapodást is kötött a témában a ROMARM védelmi ipari tröszthöz tartozó brassói Carfil SA. A Carfil SA egy szimulátorokkal rendelkező francia partnerrel közösen megvalósítandó projektje egy kettős felhasználású - polgári és katonai - regionális drónkezelő kiképzőközpont kialakítására vonatkozik - mondta a miniszter. A tárcavezető kifejezte reményét, hogy - legalábbis prototípusként - egy éven belül megépülhet az első román drón.
    

Románia három darab, egyenként hat harci drón távirányítását ellátó, Bayraktar TB2-es típusú pilóta nélküli repülőgép-rendszer beszerzéséről kötött megállapodást 2022-ben a török gyártóval. Ezek közül az első rendszert már átvette, júniusban kezdték meg a tesztelését. A román védelmi minisztérium 2022-ben hét Watchkeeper X típusú pilóta nélküli, taktikai-operatív repülőgép-rendszer beszerzéséről is megállapodott az izraeli Elbit Systemsszel. A programot öt év alatt tervezik lebonyolítani.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com