Romavécé az angol falu játszóteréből - a falusiak takarítanak és fizetik a fertőtlenítést

Átutazó romák tartották rettegésben egy angol falu lakosságát napokig, mivel a romaügyekért felelős hivatalnok szabadságon volt, az önkormányzat részéről pedig senki más nem merte vállalni a konfrontációt a cigányokkal. A lakókocsis vándorcigányok tíz nap után távoztak - előbb azonban vécének használták a falu játszóterét, közösségi tulajdont rongáltak és kivágtak egy fát.



5053523 Átutazóban

Tíz napra szállt meg negyven roma West Parley-ban - emlékük azonban ennél jóval tovább fog élni a helyiekben. A hívatlan vendégek vécének használták a játszóteret, padokat tettek tönkre és kivágtak egy fát.

A lakosok panaszt tettek az önkormányzatnál, a válasz azonban az volt, hogy a romaügyekért felelős személy éppen szabadságát tölti, ezért várniuk kell.

A falusiak vártak is, mert kénytelenek voltak. Igaz ugyan, hogy a megszállók közben egy helyi gyereket vizelettel öntöttek le, néhány falusi fiút megfenyegettek, egy fényképezni próbáló önkormányzati képviselőt pedig alaposan megkergettek.

Átutazóban Gypsybusters

Mindenki nagy örömére az illetékes végül visszatért jól megérdemelt nyaralásából és kilakoltatta a romákat emberi jogaik minden részletre kiterjedő figyelembevételével.

A falusiak pedig kitakarítottak a nomádok után, kifizették a 400-fontos fertőtlenítési és az 1000-fontos javítási számlát, és most megpróbálnak napirendre térni a történtek felett.

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com