Rossz gyereket vitt haza a dédnagypapa

Halálra rémült az 5 éves óvódás, amikor elvitte a 79 éves gyengén látó férfi.Old Man and Child Holding Hands preview image
Horrorisztikus gyerekrablásnak tűnhet első hallásra a történet, de valójában csak egy félreértésről volt szó a connecticuti óvodában, ahonnan egy dédnagypapa akarta hazavinni az unokáját.

A 79 éves, gyengén látó férfi, amikor belépett az intézménybe, keresni kezdte az 5 éves unokáját. Hamarosan meg is látott egy olyan testfelépítésű, és hasonló ruhát viselő kisfiút, mint az unokája, ezért kézen fogta, és beültettet az autóba.

A gyerek az úton hangoztatta, hogy ő nem az, akinek a férfi hiszi, ám a dédi nem foglalkozott ezzel. Hazaérve azonban az óvodás nem akart kiszállni a kocsiból, és sírva fakadt. A zokogásra a férfi felesége kiment megnézni, hogy mi történik. Mivel az asszony jól látott, ezért egyből tudta, hogy a férje rossz gyereket hozott el.

A halálra rémült gyereket visszavitték az óvodába, hogy a megijedt szülők végre hazavihessék a saját gyereküket, a nagyszülők pedig elvihessék az igazi unokájukat. Az ügyet azonban ennyivel nem intézték el, mert az elvitt kisfiú szülei feljelentették az óvodát.

(Forrás: gawker.com)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com