Rövidesen bíróság elé kerül Petr Necas volt cseh kormányfő

Korrupció vádjával rövidesen bírósági eljárás indul Petr Necas volt cseh polgári demokrata miniszterelnök ellen. A Hospodárské Noviny című cseh politikai és gazdasági napilap hétfőn azt írta, hogy Rostislav Bajgar államügyész a vádiratot már elkészítette, s közölte, hogy napokon belül a bíróság elé viszi az ügyet.

Petr Necast azzal vádolja az államügyészség, hogy 2012 őszén kormányfőként rábírta az általa vezetett Polgári Demokratikus Párt (ODS) három parlamenti képviselőjét, hogy mondjanak le mandátumukról, és ezzel tegyék lehetővé az áfa megemelését, amelyet a jobboldali kabinet szorgalmazott.

petr-necas

A kormányfő az áfaemelést ellenző három képviselőnek, akikkel a pártnak már korábban is több vitája volt, megígérte: ha lemondanak mandátumokról, és átadják helyüket az áfaemelést támogató három másik politikusnak, akkor jólfizető helyeket biztosítanak nekik az állam által ellenőrzött cégekben.

Necas az évek óta húzódó ügyben nem nyilatkozik. Ügyvédje Josef Lzicar újságíróknak azt mondta: ügyfele nem érzi magát bűnösnek, a neki tulajdonított döntéseket nem ő hozta.

A három volt képviselő közül a parlamentből való távozása után Marek Snajdr az állami kőolajtartalékokkal gazdálkodó Cepro, Ivan Fuksa pedig a prágai repülőteret is működtető Cesky Aeroholding menedzsmentjének a tagja lett, míg Petr Tluchor nem kapott ugyan hasonló posztot, de ajánlására barátját, Libor Antostot beválasztották a Ceské Dráhy vasúttársaság vezetésébe.

A három képviselő ellen is büntetőeljárást indítottak, néhány hétre börtönbe is kerültek, de képviselői mentességük következtében végül is a bíróság mindhármukat felmentette a vád alól.

Petr Necas jobboldali koalíciós kormánya 2013 nyarán lemondásra kényszerült, miután a cseh korrupcióellenes rendőrség razziát tartott a kormányhivatalban, és korrupció gyanújával Necas akkori kabinetvezetője Jana Nagyová - ma a volt kormányfő felesége - szintén rendőri őrizetbe került.

Nagyová-Necasová ellen máig több eljárás van folyamatban. A 2013 őszén megtartott, előre hozott parlamenti választást a Cseh Szociáldemokrata Párt nyerte meg, és Bohuslav Sobotka alakított koalíciós kormányt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com