Sajtó: fellélegzett, de nem könnyebbülhet meg Franciaország

Üdvözölték a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front vereségét a regionális választások második fordulójában a hétfői francia napilapok, amelyek "mindenki számára vereségként", és "győztes nélküli választásként" értelmezték az eredményt.

A hivatalos eredmények szerint az ellenzéki jobboldal hét régióban győzött, köztük a Párizs körüli Ile-de-France régióban, amelyet a Nicolas Sarkozy volt államfő vezette Köztársaságiak 17 év után hódítottak el a kormányzó szocialistáktól.

marine le pen

A Szocialista Párt ugyanakkor az első fordulóhoz képest több szavazatot kapott, így öt régiót meg tudott tartani a 13-ból. Eddig Francois Hollande államfő pártja irányította egy kivételével az összes régiót.

Korzikán most először a sziget függetlenségét szorgalmazók kaptak többséget a regionális tanácsban.

Az eredmény elsősorban a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front számára vereség, amely az egy héttel ezelőtti első fordulóban aratott történelmi siker után abban a három régióban is kikapott, ahol a párt három vezető politikusa, északon az elnök Marine Le Pen, délen unokahúga, Marion Maréchal-Le Pen és Elzászban a stratégiai alelnök Florian Philippot vezette a listákat.

A baloldali Libération, amely egy héttel ezelőtt címlapján Marine Le Pen fotójával és rajta a Közeledik felirattal jelent meg, most "Megkönnyebbültek, de" felirattal jelent meg.

"A köztársasági védelem megmentette a helyzetet. Itt az idő offenzívába kapcsolni" - fogalmaz a baloldali lap, amelynek szerkesztőségi írása szerint a választók mobilizációja a két forduló között nem a baloldal programjának, hanem a Nemzeti Front miatti félelemnek tudható be.

A jobboldali Le Figaro szerkesztőségi írása megjegyezte, hogy a baloldal sokkal jobban teljesített a vártnál, de most valamennyi hagyományos pártnak az a feladata, hogy megszolgálja azt a bizalmat, amit a választók adtak nekik a Nemzeti Fronttal szemben - hangsúlyozta a lap, amely szerint "a baloldal és a jobboldal nem tehet úgy, mintha mi sem történt volna" az első fordulóban.

A katolikus La Croix - amely "Vereség mindenkinek" felirattal jelent meg, úgy vélte, hogy "nagy a megkönnyebbülés a mérsékelt választók között". A lap úgy látja, hogy "rövid távon az azonnali veszély elmúlt. De ha feltesszük a komoly kérdéseket a jövőre nézve, a végső játszma még hátravan".

"Győztes nélküli választás" - hangsúlyozta Marine Le Pen régiójának, Nord-Pas de Calais-Picardie-nak a lapja, a La Voix du Nord című lap. "A Nemzeti Front nyert az első fordulóban, elbukott a másodikban, a jobboldal nem tudta kihasználni a hagyományos tiltakozó szavazást, a Szocialista Párt elvesztette regionális fölényét" - foglalta össze a választás tanulságait a lap.

A vezető gazdasági napilap, a Les Échos arra hívta fel a figyelmet, hogy amikor jelentős a részvétel a választásokon, a Nemzeti Front nem tud győzni. "Marine Le Pen pártjának elutasítottsága még mindig többséget élvez az országban és a választókat mobilizálásra készteti, amikor a veszély feltűnik" - írta a gazdasági lap.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com