Sajtóinformációk szerint előrelépés történt a szerb-koszovói párbeszédben

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Szerbia és Koszovó képviselői csütörtök este Berlinben találkoztak, hogy német közvetítéssel oldják meg a fennálló problémákat, és folytatódhasson a hat éve megkezdett szerb-koszovói párbeszéd - közölte a belgrádi és a pristinai sajtó pénteken.A Zeri című pristinai napilap felhívta a figyelmet arra, hogy a találkozóról sem a Szerbiával folytatott tárgyalásokat vezető koszovói tárgyalócsoportot, sem a külügyminisztériumot nem tájékoztatták. A titkos találkozón az információk szerint Szerbiából Marko Djuric, a belgrádi kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője, Koszovóból Pristinát Selim Selimi, a miniszterelnök kabinetfőnöke vett részt. Rajtuk kívül az Európai Unió, az Egyesült Államok, Franciaország és Németország képviselői voltak jelen.

    
A rendelkezésre álló információk szerint a felek feltehetőleg arról tárgyaltak, hogy miként lehetne megalakítani a koszovói szerb önkormányzatok közösségét, amelynek felállításáról 2013-ban egyezett meg Belgrád és Pristina. A koszovói vezetőség azonban mindeddig nem volt hajlandó arra, hogy a kért jogosítványokkal együtt alakítsa meg a közösséget. Más információk szerint viszont a találkozón nem beszéltek konkrét kérdésekről, csak abban állapodtak meg, hogy folytatni kell az évekkel korábban megkezdett párbeszédet. A kapcsolat rendezése mindkét ország európai integrációjának a kulcsa.
   

A szerb és a koszovói elnöknek a korábban megbeszéltek szerint július elsején Párizsban kellene tárgyalóasztalhoz ülnie, és a kapcsolat rendezéséről tárgyalnia, ám Aleksandar Vucic szerb államfő csütörtökön azt mondta, "kilencvenkilenc százalék, hogy a párizsi találkozóra nem kerül sor". A találkozót csak akkor tarthatnák meg, ha az albán fél felelősségteljesen viselkedne, erre azonban nem lehet számítani - tette hozzá egy televíziós interjúban a szerb elnök.
    

A koszovói kormány november 21-én százszázalékos vámot vetett ki a Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából érkező árukra, miután Belgrád sikeres lobbizásának következményeként Koszovót novemberben nem vették fel az Interpol nemzetközi rendőri szervezetbe. A kapcsolat rendezését célzó párbeszéd ezután megszakadt.
    

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com