Salvini: "a népeknek akarjuk átadni Európa irányítását"

A Brüsszelt szerinte most uraló bürokraták helyett az identitással bíró nemzetek és népek Európáját hirdette meg Matteo Salvini, az olasz kormánypártok közé tartozó Liga vezetője az európai "szuverenista erők" Milánóban zajló találkozóján tartott sajtókonferenciáján hétfőn.Kijelentette, Európának csak akkor van értelme, ha elismeri a nemzeti identitást. "Ha az Európai Uniót kizárólag a pénzügyi egyengondolkodás irányítja, akkor az eddigi rémálom folytatódik tovább" - vélte. Hangsúlyozta, hogy a Liga és európai politikai barátai, valamint azok az erők, amelyek még a május 26-i európai parlamenti választásokig csatlakozni akarnak hozzájuk, "le akarják váltani a brüsszeli bürokratákat", akik "elásták az európai álmot".

    
Matteo Salvini azt mondta, hogy a Liga és szövetségesei "meg akarják menteni Európát", az európai népeket helyezve az EU kormányzásába. Kijelentette, hogy az ezt hirdető politikai erők nem szélsőségesek. A találkozón többek közt Jörg Meuthen az Alternatíva Németországért (AfD) szóvivője vesz részt, Anders Primdahl Vistisen, a Dán Néppárt (DF) európai parlamenti képviselője, valamint Olli Kotro, az Európai Parlamentbe most belépni készülő Finnek Pártjának (FP) jelöltje.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com