Salvini: Franciaország akadályozza a békefolyamatot

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: "Háborús játszadozással" vádolta Franciaországot Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes csütörtökön, aki szerint Párizs gazdasági, kereskedelmi érdekből akadályozza az Európai Unió kezdeményezte békefolyamatot Líbiában.Matteo Salvini kijelentette, információi vannak arról, hogy Franciaország "támogatja az egyik harcoló felet" Líbiában. Az egyik olasz kereskedelmi rádiónak adott reggeli interjúban a Liga kormánypárt vezetője hangsúlyozta, hogy ezt Olaszország belügyminisztereként nem fogja tétlenül nézni. Hozzátette: "tanulmányozzuk a kérdést, de sajnos, nyilvánvaló jelek utalnak erre".

    
"Nagyon súlyos lenne, ha igaznak bizonyulna, hogy Franciaország gazdasági vagy kereskedelmi érdekből blokkolja a líbiai béke érdekében indított európai kezdeményezést. (...) Ha valaki érdekből háborúsdit játszik, velünk kormányt tévesztett, velem pedig minisztert tévesztett" - fogalmazott Matteo Salvini. Az olasz miniszterelnök-helyettes azt mondta, kevesek számára kétséges, hogy a 2011-ben Moammer Kadhafival szembeni katonai beavatkozást, amelyet az akkori francia elnök, Nicolas Sarkozy kezdeményezett, nem humanitárius, hanem gazdasági, kereskedelmi érdekek diktálták.
    

Salvini kijelentette, nem szeretné, ha Líbiában most ugyanez a forgatókönyv ismétlődne meg, és azután a líbiai konfliktus következményeit ismét az olaszok szenvednék meg. A miniszter ezzel a Líbiából az utóbbi években Olaszország partjaira indult migrációra utalt. Kijelentette, a múlthoz képest azonban a jelenlegi olasz kormány "talpra állt és reagál".
    

Róma és Párizs között régóta versengés zajlik a líbiai helyzet ellenőrzése érdekében: a Liga-Öt Csillag Mozgalom vezette olasz kormány és Emmanuel Macron francia elnök tavaly egymásra licitálva rendeztek líbiai békekonferenciákat. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök folyamatos telefonos kapcsolatban áll Fájez esz-Szarráddzsal, a líbiai nemzeti egységkormány vezetőjével, de Róma partnerének tartja a Tripolit támadó Halífa Haftar tábornokot is.
    

A La Repubblica című olasz napilap értesülései szerint hétfőn magas szintű líbiai küldöttség érkezett Rómába Halífa Haftár embereivel, köztük volt a tábornok fia, aki első számú tanácsadója is egyben. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök több órán át egyeztetett velük. A delegációt az olasz titkosszolgálat repülőgépe szállította Bengáziból Rómába és vissza.
    

Ezzel kapcsolatban Matteo Salvini kijelentette, helyesnek találja, ha az olasz miniszterelnök minden líbiai féllel találkozik. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök csütörtök délután tart beszámolót a líbiai helyzetről a római parlamentben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com