Sassoli: Németország Európa megújulásának motorja lesz

Az Európai Unió soros elnökségét július elsejétől betöltő Németország Európa megújulásának motorja lesz - jelentette ki David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke, miután telefonon megbeszélést folytatott Angela Merkel német kancellárral kedden.Sassoli videóüzenetében azt mondta, a telefonbeszélgetés világossá tette, hogy a soron következő német elnökség programjának középpontjában Európa újjáépítésé áll. Az európaiak ugyanis olyan uniót akarnak, amely hasznos a társadalom és az emberek számára egyaránt.

    
"Biztosak lehetünk abban, hogy ez a megfelelő pillanat az Európai Unió megerősítésére" - fogalmazott. Kijelentette, a koronavírus okozta válságot csak egy erősebb Európával lehet kezelni, amely képes szembenézni a globalizált világ kihívásaival. Segíti az együttműködést és az európai térség védelmét - tette hozzá.
    

Németország július elsején veszi át Európai Unió fél éves soros elnökségét Horvátországtól. A német soros elnökség programjában egyebek mellett az európai gazdaság élénkítése, a társadalmi szolidaritás erősítése, valamint a klíma- és a környezetvédelmi kérdések szerepelnek. Angela Merkel április végén arra hívta fel a figyelmet, hogy mindvégig napirenden lesz a világjárvány elleni harc, ami "más irányba tereli" az uniós elnökség programját. Várhatóan a német elnökség idejére "csúszik" az uniós 2021-től érvényes hétéves pénzügyi keretének (MFF) elfogadása is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com