Schäuble: a migrációs válságra emberséges, de egyben megfontolt megoldást kell keresni

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: A migrációs válság kezelésében egyfelől emberséges, másfelől viszont megfontolt módon kell cselekedni, százmillió ember Afrikából való befogadásával tönkretennénk Európát - hangsúlyozta Wolfgang Schäuble, a német Bundestag elnöke hétfőn Varsóban, a Natolinban működő Európa Kollégiumban, ahol Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel együtt fellépett az Európa jövőjéről szóló pódiumbeszélgetésen.Felszólalásában Schäuble amellett állt ki, hogy Európa "a nyitott határok földrésze" maradjon. Az európai integráció legnagyobb vívmányának nevezte, hogy miután az évszázadok folyamán az európai országok harcokat vívtak egymás között az országhatárokért, manapság ezek a határok nyitottak.

    
A 21. század egyik legnagyobb problémájának a Bundestag elnöke a globális migrációt nevezte. Ha Európában meg akarjuk védeni a nyitott határok koncepcióját, akkor a határokról "megfelelő módon gondoskodni kell" - jelentette ki, hozzáfűzve: ebben az összefüggésben ő "inkább gondoskodásról, mint védelemről" beszélne.
    

"Nem akarunk védekezni, nem akarunk háborút, menteni akarjuk a veszélybe került emberek életét" - fejtette ki. "Nem akarjuk, hogy az emberek belefulladjanak a Földközi-tengerbe, de harcolnunk kell a szervezett bűnözés, az embercsempészet ellen" - hangoztatta. Reményét fejezte ki, hogy e téren az eddiginél jobb megoldásokat sikerül kidolgozni Európában. Később, a közönség soraiból feltett egyik kérdésre válaszolva, újból megerősítette a menekültek megsegítésének fontosságát, másfelől beismerte: "ha befogadnánk százmillió embert Afrikából, tönkretennénk Európát, ez lehetetlen".
    

Ezért szerinte olyan megoldásokat kell kidolgozni a migrációs válságra, amelyek "megvalósíthatóak, gyakorlatiak". Úgy vélte: az Európában vallott alapértékeket a világban élő emberek többsége osztja, amennyiben viszont ezen értékeket "mi európaiak nem elég hatékony módon védjük, képtelenek leszünk a jövő építésére".
    

Morawiecki a migrációt illetően megismételte kormánya álláspontját, amely a külső európai határok megerősítésére, a migráció okainak Európán kívüli kezelésére teszi a hangsúlyt. Egyes európai vezetők Morawiecki szerint "lassan ráeszmélnek, hogy igazságtalan rákényszeríteni a különféle történelmi tapasztalattal rendelkező, szuverén országokat a menekültkvóták elfogadására".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com