Scholz: Moszkvának sürgősen enyhítenie kell a feszültséget

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelneti: A moszkvai vezetésnek sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte a német kancellár hétfőn, kijevi és moszkvai útja előtt.Olaf Scholz a Twitteren azt írta: egyetért Németország szövetségeseivel abban, hogy "újabb katonai agresszió nagyon súlyos következményekkel járna Oroszország számára". "Az európai békét fenyegető nagyon-nagyon komoly veszélyt tapasztalunk", ezért "sürgősen várjuk Moszkvától a feszültség csökkentésének jeleit" - tette hozzá Olaf Scholz.
    

Kifejtette, hogy hétfőn Kijevben, kedden pedig Moszkvában folytat megbeszéléseket "az ukrán határon kialakult, továbbra is nagyon súlyos helyzetről". "Kijevben fontos számomra, hogy kifejezzem Ukrajna iránt tanúsított szolidaritásunkat és folyamatos támogatásunkat" - írta a szociáldemokrata politikus, aki vasárnap óta tesz közzé bejegyzéseket a Twitteren, és az első német kancellár, aki használja ezt a közösségi oldalt.
    

A szövetségi kormány adatai szerint Németország 1,8 milliárd euróval támogatta Ukrajnát, amióta Oroszország 2014-ben bekebelezte az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet. Az ARD országos köztelevízió szerint Olaf Scholz Kijevben várhatóan a gazdasági-pénzügyi támogatás folytatására tesz ígéretet, és ismét elhárítja azt az kérést, hogy Németország szállítson fegyvereket az ukrán hadseregnek. Ugyanakkor biztosítja partnereit arról, hogy továbbra is vizsgálják, miként segíthetik Ukrajna védelmi képességének erősítését más katonai felszerelésekkel, például éjjellátó készülékekkel.
    

A berlini ukrán nagykövet, Andrij Melnyik a kijevi vezetés elvárásairól a Bild című lap online televíziójának vasárnap este azt mondta, hogy Olaf Scholz kijevi és moszkvai látogatása lehet az "utolsó esély" a béke megőrzésére, az Ukrajna elleni orosz támadás elkerülésére. Kiemelte, hogy a legmagasabb szintre kell emelni a Németország, Franciaország, Ukrajna és Oroszország alkotta, úgynevezett normandiai országcsoport szakértői szinten sikertelen tárgyalásait, és a csúcstalálkozót Berlinben kell megrendezni.
    

Arról is szólt, hogy hazájának 12 ezer páncéltörő rakétára, valamint ezer légvédelmi rakétára van szüksége Németországtól ahhoz, hogy megvédhesse magát az orosz támadással szemben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

http://ujhazak.com