Schwarzenberg szégyelli magát a menekültekkel kapcsolatos csehországi hisztéria miatt

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Karel Schwarzenberg, a cseh jobboldal vezéralakja szerint a csehek "komplexusait és korlátoltságát" mutatja az a hisztéria, amely jelenleg tapasztalható a menekültekkel kapcsolatban Csehországban.Karel Schwarzenberg"Szégyellem magam ezért" - jelentette ki a volt miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter szombaton Prágában a Csehország a globalizáció korában elnevezésű konferencián elmondott beszédében. A népszerű politikus Milos Zeman cseh államfő megnyilvánulásaira reagált, aki határozottan ellenzi, hogy Csehország muszlim menekülteket fogadjon be.

Zeman szerint a menekültek között terroristák is lehetnek, és nem tartanák be a cseh törvényeket, megköveznék a hűtlen nőket, a tolvajok kezét levágnák és bevezetnék az iszlám jogrendet, a sariát Csehországban. Schwarzenberg azt mondta: Csehországban az utóbbi időben erősödik "a félelem és a kisebbrendűségi érzés", holott az országba - az Európai Unió más tagállamaival összevetve - csak nagyon kis létszámú menekült érkezett.

"Ha valaki olyan érkezik hozzánk, akinek egy kicsit más a bőrszíne és az évszázadok folyamán a iszlám vallást fogadta el, máris tele a gatyánk" - jegyezte meg az ellenzéki TOP 09 párt elnöke. Schwarzenberg úgy látja, hogy a menekültproblémáról Csehországban zajló nyilvános vita nagyon eltér attól, ami ezen a téren Németországban vagy Svájcban zajlik. Szerinte a csehek nagyon önmagukba zárkózva élnek, amit nem tart jónak.

Országos felmérések szerint a cseh lakosság mintegy 70 százaléka ellenzi az illegális bevándorlók befogadását. A cseh belügyminisztérium a közelmúltban közölte, hogy az idei év első kilenc hónapjában mintegy 7000 menekültet vettek őrizetbe a hatóságok, ami a duplája a tavalyi egész évi számnak.

Az illegális bevándorlókat a csehek megpróbálják visszaküldeni abba az országba, ahonnan érkeztek. Ha ez nem sikerül, akkor a hatályos törvények szerint legfeljebb 42 napig táborokban tartják, majd szabadon engedik őket. A menekültek közül szinte senki sem kér menedéket Csehországban, és egy-két kivétellel azonnal továbbutaznak Németországba.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com