Semjén: az állampolgárság, a nemzet közjogi egyesítése válasz Trianon kihívására

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A kornak megfelelő választ kell adni Trianon kihívására, ma ilyen például a nemzet közjogi egyesítése az állampolgárság által - hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Tusnádfürdőn, egy pénteki fórumon.A kereszténydemokrata politikus a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nemzetpolitikai fórumán, kérdésre reagálva fejtette ki álláspontját az - Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó - 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés közelgő centenáriumáról.

Semjén Zsolt úgy vélekedett, a tudományos műhelyeknek meg kell adni minden állami támogatást ahhoz, hogy a történelmi valóságnak megfelelően megírhassák az első világháború, Trianon és az idegen impériumokba szakadt magyarság történetét, mert "ha azok írják meg, akik velünk szemben állnak és álltak, abból nem fogunk jól kijönni".


Trianon tekintetében a miniszterelnök-helyettes természetesnek nevezte, hogy a magyar nemzet megélje fájdalmát, hiszen emberek millióinak életét nyomorították meg, de büszkének kell lennie arra, hogy túlélte a "brutális csonkítást". "Akármi történt, meg akarunk maradni, és magyarként akarunk megmaradni" - szögezte le Semjén Zsolt.


Kifejezte meggyőződését: a trianoni döntés csak részben a világháború elvesztésének következménye, legalább ilyen fontos, hogy "egy nemzetietlen és hazaáruló banda Budapesten szétverte a magyar államiságot, a magyar önvédelmet, és tudatosan lefegyverezte a magyar hadsereget". A miniszterelnök-helyettes szerint a központi hatalmak által elvesztett első világháborúnak lett területi következménye, de nem volt szükségszerű, hogy ilyen "brutális" területi és népességi veszteség érje a magyarságot, ezt bizonyítja Törökország példája.


"Ha nemzetietlen hatalom van Budapesten, akkor az egyetemes magyarság ügye mindig rosszul fog állni" - vonta le a következtetést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com