Semjén Zsolt kapja idén a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Aranyplakettjét

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettese kapja idén a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) Aranyplakettjét - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.Mint az indoklásban fogalmaztak, Semjén Zsolt "közösségszeretete, a keresztény alapokon tovább épülő és építkező magyarságért vállalt állhatatos szolgálata nélkül nem élnénk, nem élhetnénk ma azt a magyar világot, amely a cselekvő mindennapokban és mindennapoknak ad erőt, ad hitet s szívet".
    

A VMMSZ december 22-én döntött az általa alapított életmű- és pályadíjakról, amelyeket a magyar kultúra napjának délvidéki központi ünnepségén adnak át január 27-én Zentán. A döntés értelmében Magyar Életfa-díjjal ismerik el Birkás János nyugalmazott karnagy és zenetanár, Brezovszki Eszter népdalkörvezető, néptáncoktató, művelődés- és közösségszervező, Jódal Rózsa tanár, író, szerkesztő, valamint Pintér József helytörténet-kutató munkásságát.
    

A szövetség plakettjével jutalmazzák Komarek Magdolna közösség- és művelődésszervezőt, Mihók Attila citeraoktatót, Stefaniga Ottíliát, a 25 éves Óbecsei Schola Cantorum alapító karnagyát, Varga Lívia művelődés- és közösségszervezőt, valamint a Közép-Bánság magyar közösségi életét meghatározó és hagyományainak megtartásában kiemelkedő szerepet betöltő, 75 éves Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületet.
    

"Az elismerésekkel azt a hiteles őrző és teremtő munkát, a vajdasági és a Kárpát-medencei magyar közösségek összefogásáért és formálásáért, a nemzeti összetartozás erősítéséért, kulturális identitásunk gazdagodásáért, a nemzettudat fejlesztéséért végzett tevékenységet és teljesítményt ismeri el az alapító, amely nélkül értékrendünk és értékszeretetünk messze került volna, messze kerülne álmától, vágyaitól, erejétől" - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com