Semmit sem kapnak Tito örökösei

Harmincöt éve tartó huzavona végére kerülhet pont azzal, hogy egy belgrádi első fokú bíróság elvetette Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök leszármazottainak örökösödési kérelmét.

Múlt heti határozatában a bíróság úgy ítélte meg, hogy a leszármazottak követelései megalapozatlanok, és ugyanilyen indoklással vetette el az egykori királyi család, a Karagyorgyevicsek leszármazottainak kérelmeit is. A testület emlékeztetett arra, hogy az 1980-ban elhunyt elnök hagyatéki eljárását 1991-ben végérvényesen lezárták, amikor 800 darab személyes tárgyát, valamint ruháját és cipőjét szétosztották az örökösök között.

3

Joska Broz, Tito unokája a vesti-online.com internetes hírportálnak a bírósági határozat után azt mondta: politikai döntés született. "Erre számítottam, de min is osztozhatnánk, hiszen mindent szétloptak. Az állam nem őrizte a marsall vagyonát, amelyet rá bíztak, és ez szégyenletes" - szögezte le Joska Broz, majd hozzátette: olyanok lopták el a vagyont, akik hozzáfértek Tito széfjéhez. Példaként említette, hogy nagyapjától 3500 festmény maradt, amiből már néhány éve is csak 750 volt meg. Közölte, hogy fellebbezést fog benyújtani a bíróságon.

Nem Joska Broz az egyetlen leszármazottja a volt Jugoszlávia egykori örökös elnökének: az állítólagos fennmaradt vagyonon még heten osztoznának.

A leszármazottak a bíróságon egyebek mellett fegyvereket, órákat és kitüntetéseket is követeltek, de még egy Hold-darabot is, amelyet Richard Nixon amerikai elnök ajándékozott Titónak.

Josip Broz Tito 1980-as halálakor vagyonát több millió dollárra becsülték, ám egy 1985-ben hozott törvény szerint az államfők vagyona halálukkor az államra száll át, így azt állami tulajdonná nyilvánították.

1

A jogszabályt később Tito özvegye, Jovanka Broz megtámadta, és el is törölték a törvényt, ám az értéktárgyakat az özvegy soha nem kapta vissza. Az örökösödési folyamatot az is nehezítette, hogy soha nem vált egyértelművé, mely értéktárgyak képezték Tito személyes vagyonát, és melyek voltak az "államelnökéi". Jovanka Broz 2013-ban hunyt el.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com