Sértő kijelentése miatt felmentették tisztségéből az Európai Parlament lengyel alelnökét

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Leváltották alelnöki tisztségéből Ryszard Czarneckit szerdán az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén, mert a lengyel kormánypárti politikus januárban a náci kollaboránsokhoz hasonlította egyik képviselőtársát, a lengyel ellenzéki Róza Thunt.Az EP házbizottságaként működő úgynevezett Elnökök Konferenciája a múlt héten kimondta, hogy a képviselő "súlyos kötelességszegést követett el", s ezért szavazásra bocsátották a kérdést. Leszögezték ugyanakkor: a döntés nem Lengyelország vagy Czarnecki frakciója, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) ellen irányul.

    
A javaslatot 447 igen szavazattal, 196 ellenében fogadták el. A felmentéshez a leadott voksok kétharmadára és az összes képviselő abszolút többségének támogatására volt szükség. A képviselőtestület felkérte az ECR-t, hogy állítson új jelöltet a posztra, akinek személyéről majd szavazhat az EP, amelynek 14 alelnöke van.
    

Czarnecki képviselő marad, de nem lesz tagja az elnökségnek, nem képviselheti az elnök helyett az Európai Parlamentet, és nem vezethet majd üléseket. Az ülésteremben a szavazás előtt szórólapokat helyeztek ki, amelyeken Czarnecki látható, alatta pedig egy felirat: "Ma én vagyok soron, de holnap talán te leszel a következő". A szövegben az indítvány elutasítására vagy tartózkodására szólították fel a képviselőket, hangsúlyozva, hogy ezzel kiállnának a politikai pluralizmus és a szólásszabadság mellett, illetve a kettős mérce és a tagállamok belügyeibe való beavatkozás ellen.
    

Brüsszelben óriási felháborodást váltott ki, amikor Ryszard Czarnecki januárban a náci kollaboránsokhoz hasonlította Róza Thun lengyel néppárti képviselőt, miután ez utóbbi bírálta a jelenlegi lengyel kormányt. Ryszard Czarneczkit a lengyel kormánypárt, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) színeiben választották meg EP-képviselővé. Pedro López de Pablo, az Európai Néppárt egyik szóvivője kiemelte, a szóban forgó kijelentéssel a politikus átlépett egy határt. Hasonlóan vélekedett Josef Weidenholzer, a szociáldemokrata frakció alelnöke is, aki szerint Czarnecki túlment az elfogadható politikai diskurzus határain.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com