Sierra Leone támogatja Magyarország békepárti álláspontját

Sierra Leone támogatja Magyarország békepárti álláspontját, ugyanis az ukrajnai fegyveres konfliktus politikai rendezése jelent egyedül megoldást a világszerte fennálló súlyos problémákra - jelentette ki a nyugat-afrikai ország külügyminisztere, miután magyar kollégájával tárgyalt pénteken Freetownban.David J. Francis a közös sajtótájékoztatón az ukrajnai háború negatív globális következményeit taglalta, amelyek szavai szerint országában is súlyosan érezhetők, majd kiemelte, hogy a béketeremtés alapvető fontosságú, ez jelenti az egyedüli jó megoldást.
    

"Száz százalékosan támogatjuk Magyarország vezetését a béke előmozdításában az ukrajnai konfliktus politikai rendezése érdekében" - fogalmazott. A külügyminiszter ezután a kétoldalú viszonyt méltatta, aláhúzva, hogy Magyarország annak idején az elsők között létesített diplomáciai kapcsolatot Sierra Leonéval a függetlenség kivívását követően.
    

Illetve megköszönte, hogy a magyar kormány minden hezitálás nélkül támogatásáról biztosította Sierra Leone pályázatát az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagságára a 2024-2025-ös időszakban. Végezetül pedig rámutatott, hogy korábban hagyományosan az Egyesült Királyság képviselte országa érdekeit az Európai Unióban, így a brit kilépés óta hiteles, megbízható barátokat keresnek ezen szerep átvételére, és Magyarország is ilyen szövetségessé vált.
    

Ezen utóbbi témával kapcsolatban Szijjártó Péter "frusztrálónak" nevezte, hogy az Európai Unió Sierra Leone-i delegációvezetője olyan nyilatkozatokat tesz, amelyekkel beavatkozik a belügyekbe - közölte a tárca. Mint közölte, azt mondta Sierra Leone-i hivatali partnerének, hogy ha legközelebb ilyen történik, akkor tájékoztassa erről, ő pedig az ország mellett kiállva fel fogja vetni a kérdést az EU külügyi tanácsülésén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com