Sojgu: a szíriai kormányerők bevették az Iszlám Állam utolsó jelentős erősségét

Elfoglalta Abu-Kemált, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet utolsó jelentős szíriai erősségét a damaszkuszi kormány hadserege az orosz légierő támogatásával - erősítette meg Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az orosz-fehérorosz katonai kollégium pénteki moszkvai tanácskozásán.A város felszabadítását Szergej Szurovikin vezérezredes, a szíriai orosz katonai kontingens parancsnoka videocsatornán jelentette a miniszternek. Sojgu közölte, hogy az orosz hadsereg, amely folytatja Deir-ez-Zór és Majadín aknamentesítését, a nap folyamán megkezdi ezeket a munkálatokat Abu-Kemálban is.

Elmondta, hogy a terroristáknak a városban összpontosított, "meglehetősen nagy" csoportosulását megsemmisítették, de annak egy része átkelt az Eufráteszen, és északi irányba tart.

   
"Remélem, hogy méltó módon fogadják majd őket"- mondta a védelmi miniszter. Az utóbbi hetekben az IÁ rohamos ütemben veszített területeket Szíriában és Irakban, előbbinek a keleti, míg utóbbinak a nyugati területeire szorult vissza. Szíriában a dzsihadisták alig egy hónap leforgása alatt elveszítették Rakkát - amely három évig volt az Iszlám Állam de facto szíriai fővárosa -, az olajban gazdag kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartomány azonos nevű székhelyét, valamint a stratégiai elhelyezkedésű Majadín városát.


Irakban az el-Anbár kormányzóságbeli Rava város, illetve az említett városokat övező néhány település maradt már csak az IÁ ellenőrzése alatt. Megfigyelők, szakértők és az Iszlám Állam elleni harcokban részt vevő katonai parancsnokok is egyöntetűen azon a véleményen vannak, hogy a dzsihadisták végnapjaikat élik Szíriában és Irakban.
    

A terrorszervezet felett aratott győzelemmel azonban még nem köszönt be a béke Szíriában. Erre utal, hogy Damaszkusz és Teherán az utóbbi napokban többször jelezte, hogy a kormányerők és szövetségeseik hamarosan olyan területek ellen indulnak, amelyeket még nem a szíriai kormány ellenőriz. Ezen az Egyesült Államok támogatta kurd többségű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) által elfoglalt, az Eufrátesz keleti oldalán fekvő területek, köztük Rakka és a szíriai felkelők uralta északnyugat-szíriai Idlíb tartomány értendő, ahol a török hadsereg is jelen van.
   

Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya az Egyesült Államokat és Törökországot megszálló erőknek minősítette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com