Sokan várakoznak Presevóban, hogy tovább indulhassanak Horvátország felé

Naponta átlagosan 2-4 ezer migráns lép be Szerbiába főleg Macedónia felől és jelenleg is mintegy másfél ezren várakoznak a szerb-macedón határ melletti Presevó befogadóközpontja előtt, hogy nyilvántartásba vegyék őket, majd folytathassák útjukat Horvátország felé - jelentette a szerb sajtó vasárnap.

A Blic című belgrádi napilapnak Milenko Bozovic, a szerbiai határrendészet vezetője számolt be a Szerbiába érkező migránsok számáról és azt is közölte, hogy október elejéig 170 ezer embert regisztráltak. Közülük körülbelül 157 ezren állították azt, hogy szándékukban áll menedéket kérni a nyugat-balkáni országban, valamint 13 ezer ember ellen intézkedtek illegális határátlépés miatt.

147776_migranti_presevo

A belügyminisztérium adatai szerint ebben az esztendőben több mint 200 ezer migráns haladt át Szerbián és bár a többség ugyan azt mondta, hogy menedékkérelmet adna át, ezt valójában csak néhány százan tették meg, a legtöbben a regisztráció után azonnal elindultak az Európai Unió országai felé.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) Presevóban tartózkodó tudósítójának jelentése szerint folyamatosan érkeznek a migránsok a macedón határ melletti településre, és a nyilvántartásba vétel után azonnal tovább is indulnak.

Néhány napja szigorúbbá vált a regisztráció, ezért kisebb torlódás alakult ki - magyarázta a helyzetet az RTS vasárnap reggeli híradójában Vladimir Cucic szerb menekültügyi biztos. Emellett a rendőrség is szigorúbban ellenőrzi a Presevóba érkezőket és az onnan továbbindulókat, valamint megbünteti azokat az autóbusz-társaságokat, taxisokat, akik papírokkal nem rendelkező migránsokat vesznek fel.

Szerda óta ezen kívül több európai ország rendőrségét is érintő, embercsempészek elleni akció folyik Presevóban az európai uniós országok rendőri együttműködési szervezetének, az Europolnak a vezetésével.

Vladimir Cucic arról is beszélt, hogy nem épülnek újabb, állandó befogadóközpontok Szerbiában, hanem használaton kívüli épületeket alakítanak át olyan központokká, ahol a téli, hideg, csapadékos idő esetén is elszállásolhatók lesznek az emberek. A migránsok nyáron nem szívesen használták a befogadóközpontokat, mert azok távol esnek a főutaktól, illetve a jól bejáratott balkáni migrációs útvonaltól, és nem akartak azzal is időt veszíteni, amíg belépnek egy-egy ilyen objektumba.

Így a leggyakrabban a parkokban és a köztereken aludtak hálózsákokban, sátrakban, ez azonban megváltozik a tél beköszöntével - tette hozzá Vladimir Cucic. Becslése szerint a hideg lelassíthatja a migránsokat, akik már nem tudnak majd egy napon belül áthaladni Szerbián, hanem ez az út akár egy hetet is igénybe vehet, így szükség lesz fedett és védett objektumokra.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com