Sokkoló fotó! A kétéves fiúnak eltorzult és triplájára dagadt az arca

A kis Aidennek egy szörnyű betegsége van, amelyet még az orvosok sem tudtak eddig diagnosztizálni. Ennek következtében triplájára dagadt fel a kisfiú arca és eltorzult.


A kicsi Aidan Jackoviak Smith koraszülöttként mindössze 2 kg volt, rendellenes arccal született, és azóta is  görcsök gyötrik, amelyek miatt agykárosodása lett. A gyereknek mindössze három hetes korában már elkezdett növekedni az arca és azóta az állapota csak még rosszabb lett. Most már az arca mellett a hátán és a lábán is észlelhetők a  bőrnövekedések.

" Iszonyatosan félelmetes volt. Belegondoltunk, hogy soha nem fog tudni járni, talán még beszélni sem.

Nagyon megijedtünk"- mondta Karl, az apa.

Aidan-Jackoviak-Smith-2011026 (1)

" Felszínes voltam. Nem is értettem, hogy a szülők hogyan bírnak megbirkózni egy beteg babával. Soha nem gondoltam volna, hogy én is erre a sorsa jutok. De felébredek, és érzem, hogy küzdenem kell, hiszen a fiam is megmutatta, hogyan kell ezt csinálni. Puszikat küld, nevet, kuncog - nagyon reméljük, hogy egy nap még beszélni is fog - meséli az anyuka.

Az orvosok kezdetben genetikai rendellenességre, a Proteus-szindrómára gyanakodtak, de a fél évvel ezelőtti biopszia mindezt nem támasztotta alá.

Az orvosok utána azt hitték, hogy egy nagyon ritka ún. Clove szindrómája van, amely növekedő vérnyomással és bőr,- és gerincproblémákkal jár. Amíg a szülők nem tudják igazolni, hogy mi a baja a kicsinek, addig segítséget sem kaphatnak, pedig már 10.000 font adósságuk van.

aiden

Az apa feladta a munkáját és Vikki, az anyuka is csak félállást vállalt, hogy a beteg kisfiukat tudják gondozni ugyanis Aident még etetni és pelenkázni is kell.

" Ha elveszítem az állásomat, akkor akár még a házat is elveszíthetjük. Ha legalább már pontosan tudnánk, hogy mi Aiden problémája, akkor tudnánk lépni, de így... Azt tudom, hogy nagyon szeretem a fiamat és mindent meg fogok tenni, hogy neki a legjobb élete lehessen" - nyilatkozta szomorúan az anyuka.

Mindezek ellenére ők még hiszik, hogy egy napon a kisfiú járni fog és beszélni. Aidenre egy arcműtét vár majd egy londoni klinikán, abban bíznak, azzal majd segítenek rajta. hogy az emberek ne bámulják meg. Adományokhoz azonban és segítséghez csak akkor juthatnak hozzá, ha az orvosok végre pontosan diagnosztizálják Aiden szörnyű betegségét.



(neon)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com