Spanyolország május 28-án elismeri az önálló palesztin államot

Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: A spanyol kormány május 28-án önálló államként fogja elismerni Palesztinát - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök a spanyol parlamentben szerdán Madridban."Azok az országok, amelyek hisznek a szabályokon alapuló nemzetközi rendben, kötelesek Ukrajnában és Palesztinában kettős mérce nélkül fellépni, és mindent tőlük telhetőt megtenni, humanitárius segítségnyújtással, a kitelepítettek ellátásával és minden politikai eszköz felhasználásával, hogy kimondják: nem engedjük, hogy a kétállami megoldást erőszakkal lerombolják" - fogalmazott.
    

Pedro Sánchez nyíltan bírálta az izraeli miniszterelnököt, aki "továbbra is bombázza Gázát", és "nincs béketerve Palesztina számára". "A Hamász elleni küzdelem október 7. után jogos, de Netanjahu olyan mértékű haragot generál, hogy a kétállami megoldás életképtelenné válásának veszélye fenyeget, az offenzíva csak növeli a gyűlöletet, rontva Izrael és az egész térség biztonsági kilátásait" - hangsúlyozta.
    

Véleménye szerint az egyetlen megoldás a közel-keleti konfliktusra két állam, az izraeli és a palesztin létezése, hogy azonos státusszal, legitim módon ülhessenek le tárgyalni egymással. "Ez a béke, az igazságosság és a koherencia aktusa" - jegyezte meg. Mint mondta, ez a lépés nem Izrael népe ellen irányul, amelyet nagyra értékelnek, még kevésbé a zsidók ellen, amely egy csodálatra méltó nép és története összefonódik Spanyolországéval, ahogy nem szól a Hamász támogatásáról sem.
    

Pedro Sánchez elismerte, hogy a döntés bizonyára nem fog tetszeni néhány izraeli vezetőnek, és következményei lesznek. "Készek vagyunk vállalni ezeket, mert úgy gondoljuk, hogy a diplomácia célja nem az, hogy senkit se zavarjon, hanem az érdekek és értékek békés megvédése, és ma ezt tesszük" - mondta. A spanyol miniszterelnök abban bízik, hogy más országok is követni fogják ezt a döntést, mert minél többen teszik meg, szerinte annál nagyobb erővel lehet kikényszeríteni a tűzszünetet és elérni a Hamász által fogvatartott izraeli túszok szabadon engedését
    

"Az elismerés nem a vég, csak a kezdet, és mi továbbra is nyomást fogunk gyakorolni a nemzetközi közösségre" - tette hozzá. Pedro Sánchez parlamenti felszólalásában beszámolt arról is, hogy Spanyolország a következő hetekben mintegy harminc, daganatos betegségben és súlyos traumáktól szenvedő gyereket fogad, hogy biztonságos ellátásban részesülhessenek.
    

A kormányfő a bejelentést megelőzően tájékoztatta a kormány döntéséről VI. Fülöp spanyol királyt, António Guterres ENSZ-főtitkárt, valamint az Európai Unió vezetőit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com