Spanyolország nem fogad szerdától Olaszországból érkező utasszállító repülőgépeket

Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Spanyolország szerdától két héten át nem fogad Olaszországból érkező utasszállító repülőgépeket a koronavírus-fertőzés terjedésének csökkentése érdekében - döntött a spanyol kormány keddi ülésén Madridban.Az intézkedést a kabinet azzal indokolta, hogy a fertőzések nagy többsége behurcolt esetnek számít, az érintettek vagy Olaszországban jártak a közelmúltban, vagy kapcsolatba kerültek olyan személlyel, aki onnan érkezett. Spanyolország és Olaszország között évente 106 ezer kereskedelmi járat közlekedik, mintegy 16 millió utassal.

    
A korlátozás nem vonatkozik az állami repülőgépekre, a teherszállító, humanitárius és egészségügyi járatokra - részletezte a döntést a spanyol egészségügyi miniszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón.

Salvador Illa elmondta: a legfrissebb adatok szerint Spanyolországban eddig 1622 koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki, 101 beteget ápolnak intenzív osztályon és 35 ember halt bele a betegségbe. A gyógyultak száma 135. Koronavírus-tesztet több mint 17500 esetben végeztek.
    

Az országban három területen "jelentős a vírus közösségi terjedése": a madridi autonóm közösségben, ahol 782 fertőzött van, Baszkföld két városában, Vitoriában és Labastidában 195 regisztrált megbetegedéssel, valamint La Rioja régióban 144 esettel. Ezen a három helyszínen szerdától szünetel az oktatás két hétig, ahogy azt már La Rioja kivételével hétfőn bejelentette a szaktárca, új intézkedésként pedig felfüggesztik az ezer főnél nagyobb, zárt térbe szervezett tömegrendezvények megtartását is.
    

A következő két hétben a nagyszabású sportmérkőzéseket közönség nélkül, zárt kapuk mögött játsszák az egész országban - mondta a miniszter. A döntés érinti például a spanyol labdarúgó-bajnokság első- és másodosztályának meccseit. Hozzátette: a mostantól minden nagyszabású tömegrendezvény megtartásának engedélyezését egyenként fogja értékelni az egészségügyi minisztérium az érintett autonóm kormányokkal és önkormányzatokkal közösen. Így például a Valenciában jelenleg is zajló, hagyományos téltemető Fallas ünnepség folytatásáról is határozni fognak.
   

María Jesús Montero kormányszóvivő elmondta: a kormány ülésén elfogadott egy cselekvési tervet a járvány várható gazdasági hatásainak mérséklése érdekében, arról Pedro Sánchez miniszterelnök csütörtökön egyeztet a szakszervezetekkel és a munkáltatói érdekképviseletekkel, és a dokumentum még aznap újból a kabinet elé kerül.
    

A spanyol parlament alsóháza kedden felfüggesztette működését, miután az egyik képviselő koronavírus-tesztje pozitív lett. Javier Ortega-Smith, a VOX párt főtitkára kapta el a vírust, így a párt több 51 parlamenti képviselője is közölte, hogy elővigyázatosságból mind otthonról fognak dolgozni, mivel a VOX hétvégén tartotta tisztújító küldöttgyűlését kilencezer ember részvételével.
    

Meritxell Batet házelnök bejelentette: az egyetlen esemény, amelyet megtartanak a héten, az Salvador Illa egészségügyi miniszter bizottsági meghallgatása lesz a vírus spanyolországi terjedésével kapcsolatban. Később értékelik, hogy a korlátozó intézkedést kiterjesztik-e a jövő hétre is. A fertőzések számában élen járó madridi tartomány bejelentette: a jövő héttől az otthonmaradó diákok távoktatásban, online tanulnak majd, és új intézkedésként elrendelték a tömegközlekedési eszközök napi fertőtlenítését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com