Spanyolországban megszűnik a kötelező szabadtéri maszkviselés

Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Spanyolországban június 26-tól megszűnik a szabadtéri maszkviselés kötelezettsége - jelentette be Pedro Sánchez kormányfő pénteken Barcelonában.A miniszterelnök elmondta: a kormány jövő csütörtökön, rendkívüli ülésen fogadja el a maszkviselés szabályait módosító határozatot. Spanyolország településeinek utcáin tavaly július óta kötelező a szájat és orrot elfedő maszkot hordani. Az elmúlt hetekben egyre több spanyol tartomány szorgalmazta a központi kormánynál, hogy oldja fel ezt a korlátozást a fertőzés terjedésének csökkenése és az oltási kampány előrehaladása miatt.

    
Az egészségügyi minisztérium legutóbbi, csütörtökön közzétett jelentése szerint egy nap alatt mintegy négyezer új koronavírusos esetet regisztráltak. Két hét átlagában százezer emberből 97 az új fertőzött az országban. A járvány kezdete óta 3,7 millióan kapták el igazoltan a koronavírus-fertőzést. Az elmúlt egy hétben 70-en hunytak el a fertőzöttek közül, a vírus eddig több mint 80 ezer ember halálát okozta. A 17 tartomány közül négyben, Extremadurában, Murciában, Navarrában és La Riojában legalább egy hete nem követelt emberéletet a járvány.
    

Spanyolországba eddig 37,6 millió adag oltóanyag érkezett az európai engedéllyel rendelkező gyártóktól. A lakosság 47 százalékát, 22,3 millió embert oltottak be a vakcina első dózisával. A gyártó által előírt összes adagot 28,7 százalék, vagyis 13,6 millióan kapták meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com