Spanyolországban napi 200 járatot érint a munkabeszüntetés

A La Vanguardia című napilap szerint ebben a két napban az ír légitársaság menetrendjében 1260 spanyolországi járat szerepel, amelyből 76 százalék közlekedik majd.

A munkabeszüntetés mintegy 75 ezer utast érint a spanyolországi viszonylatokon, de a légitársaság állítja: 90 százalékuk esetében vagy megoldották utazásukat más járatokkal, vagy visszatérítették a jegy árát. Ennek ellenére például a madridi Barajas repülőtérre többen is úgy érkeztek reggel, hogy nem tudták: végül tudnak-e utazni vagy sem. Az El País című napilapnak egy fiatalember például arról panaszkodott: hiába próbálta elérni korábban a légitársaságot, hogy tájékozódjon, nem sikerült velük kapcsolatba lépnie.

Az utasoknak a társaság a repülőtéren tájékoztatókat oszt arról, hogy milyen reklamációs lehetőségeik vannak. Monique Duthiers, a spanyolországi munkabeszüntetést meghirdető egyik dolgozói szakszervezet, a Sitcpla elnöke, délelőtt a madridi repülőtéren arról beszélt újságíróknak, hogy akciójuk incidensek nélkül kezdődött meg és zavartalanul zajlik 13 spanyol légikikötőben.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fővárosi repülőtéren a sztrájkolók kétnyelvű, spanyol és angol szórólapokon tájékoztatják az utasokat a munkabeszüntetés okairól. A felsorolt 13 pontban szerepel egyebek mellett, hogy mivel írországi munkaszerződéssel rendelkeznek, nem hitelképesek Spanyolországban, nincs munkahelyi balesetbiztosításuk, és nem jár nekik betegszabadság sem.



A Ryanair több mint 1800 spanyol munkavállalóját képviselő két szakszervezet és a légitársaság képviselői a spanyol fejlesztési minisztérium közvetítésével kedd éjfélig, vagyis a sztrájk kezdetéig ültek tárgyalóasztalnál, hogy megoldást találjanak, ám kilenc órányi egyeztetés után sem sikerült megállapodniuk. A spanyol fejlesztési minisztérium a kétnapos sztrájk idejére 35 és 59 százalék között határozta meg a kötelező minimum szolgáltatásokat a belföldi járatokon, és 59 százalékban a nemzetközi viszonylatokon. 100 százalékos teljesítést írt elő a különböző spanyol szigetek között közlekedő belföldi repülőjáratok esetében. A tárca felhívta a Ryanair figyelmét arra, hogy amennyiben 15 nappal a járattörlés előtt nem értesítette az utasokat, 250 és 600 euró közötti kártérítést köteles fizetni számukra. A spanyol repülésbiztonsági ügynökség (AESA) a nap folyamán több repülőtéren is ellenőrizni fogja, hogy a sztrájk során betartják-e vonatkozó jogszabályokat, és nem sérülnek-e az utasok jogai.

A Ryainair spanyol fedélzeti személyzete mellett sztrájkolnak a légitársaság dolgozói Portugáliában, Olaszországban és Belgiumban is, emiatt Európa-szerte több száz járatot törölnek a menetrendben szereplő 2400-ból. A dolgozók mindenhol a munkakörülményekre panaszkodnak, állításuk szerint például az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten. Munkakörülményeik javítására 34 pontból álló követelést fogalmaztak meg. A Ryanair sokáig nem ismerte el a dolgozóit képviselő szakszervezeteket, majd a tavaly októberben a személyzet hiánya miatt bejelentett járattörlések óta több országban is megkezdhette tevékenyégét több pilóta- illetve légiutas-kísérő érdekképviselet.

Ezzel is magyarázható, hogy a Ryanair az első nagy sztrájkot élheti meg ezen a héten. Az diszkont légitársaság hétfőn jelentette be, hogy a június végével záródott pénzügyi első negyedévében az adózott eredménye 319 millió euró lett. Ez 20 százalékkal kisebb ugyan az egy évvel korábbinál, de felülmúlta a szakértők által várt 305 millió eurót.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com